Váratlan hír jött a 2024-es nyugdíjprémiumról! Ilyen még soha nem volt: – MINDEN idős érintett!!


Nyugdíjasok figyelem – Itt van minden amit a 2024-es nyugdíjprémiumról tudnod kell: A nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára – erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter és Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap, a Jókor magazin megjelenése alkalmából készült, a főtanácsadó Facebook-oldalán megosztott közös videóban.
Varga Mihály elmondta: háború dúl a szomszédban és a Közel-Keleten, a költségvetésre rendkívüli terhek nehezednek, mégis a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a nemzeti kormányra. A tavalyi 18,5 százalékos nyugdíjemelés után idén év elején 6 százalékkal növeltük a nyugdíjakat, februárban pedig ismét kifizettük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat – fogalmazott a miniszter. Jó hír – tette hozzá -, hogy az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent, ugyanis az éves infláció ennél várhatóan jóval alacsonyabb lesz. A kormány tehát kitart a 2010-ben tett ígérete mellett: megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, sőt emeli is azt. “A nyugdíjak összegét 2010 óta a kétszeresére emeltük, reálértékét pedig több mint 20 százalékkal javítottuk.
Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, megadjuk azt a megbecsülést, amely a nyugdíjasokat megilleti” – mondta Varga Mihály. Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy “Magyarország polgárai hálával tartoznak idős honfitársainknak. Ők teremtették meg azokat a biztos alapokat, amelyekre építkezhetünk. Nélkülözhetetlen a tudásuk és a bölcsességük. Kiállunk a nyugdíjasok érdekeiért és megvédjük juttatásaikat” – hangoztatta a miniszterelnök főtanácsadója. “A mai háborús időkben még fontosabb hogy biztonságban tudjuk szeretteinket, ezért indítottuk el az ingyenes Gondosóra-programot, amely eddig több mint 10 ezer életet mentett meg. Egyebek között ezekről is olvashatnak a Jókor magazin legújabb számában” – tette hozzá. forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal