Eltemették az anyukát, aki feláldozta az életét, hogy megmentse a kisbabáját. A fiatal nő egy kamion elől ösztönszerűen lökte el a babakocsit, amelyben a kicsi ült. Lučaniban eltemették a 32 éves Lidija Rajovićot, aki tragikusan életét vesztette egy közlekedési balesetben, amely szerda délután történt a nyugat-szerbiai kisváros központjában.
A fiatal anyukát többszázan kísértük utolsó útjára a lučani temetőben – tudatja a novosti.rs. Emlékeztetőül: Pénteken 13 óra 30 körül a 32 éves nő babakocsit tolt hat hónapos kisbabájával együtt. Egy pillanatban a babakocsi kereke kitört, az anyuka pedig a stop táblánál álló kamion elől ösztönszerűen lökte el a babakocsit, amelyben a kicsi ült, hogy megvédje őt. Ő azonban megbotlott és az elinduló kamion hátsó kereke alá került. A jogászvégzettségű Lidija Rajovićot már nem tudták megmenteni, a helyszínen belehalt sérüléseibe.
A gyermek nem sérült meg. Az egész másodpercek alatt játszódott le, a szerbiai médiumok szerint Lidija anyukája végignézte a tragédiát, aminek láttára sivítani kezdett. A helybeliek elmondása szerint a nő családja jó hírben áll a településen, édesapja az FK Mladost Lučani labdarúgója volt. Lidija kiváló nevelést kapott szüleitől, az iskolában kiemelkedő tanuló volt, a jogi kar elvégzése után Belgrádban maradt, elhelyezkedett és férjhez ment. Pár nappal a tragédia előtt hazalátogatott szüleihez.
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
Tudtad-e
/
Feldolgozhatatlan tragédia! A saját életét adta a kisbabájáért.. Búcsúzik a család, búcsúzik az ország! Hatalmas név távozott közülünk! Ugye tudjátok, ki volt Ő
Feldolgozhatatlan tragédia! A saját életét adta a kisbabájáért.. Búcsúzik a család, búcsúzik az ország! Hatalmas név távozott közülünk! Ugye tudjátok, ki volt Ő
AKTUÁLIS:
Tudtad-e
Címkék:
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
itthon,
Tudtad-e