Hatalmas szomorúság! Összetörtek, akik szerették! Borzalmas hírt közölt a közismert magyar színész orvosa


A színészt megvizsgáló orvos lesújtó diagnózist állapított meg. A Farm VIP negyedik évadának kedd esti adásában ember feletti küzdelemnek lehettek szemtanúi a nézők, ugyanis a Sárga és a Piros csapat tagjai egy erőnléti feladatban csaptak össze egymással. Párokban kellett dolgozniuk, széken ülve, egy nagyobb, fából készült kockát kellett a lábukkal megtartaniuk.
Legtöbben a feladat elején vagy közepén kiestek játékból, addig a végén a Sárgák közül Zsuzska és Daniella, a Pirosak közül pedig Laura és Edina mérkőztek meg egymással. Zámbó Krisztián párja azonban fészkelődni kezdett, aminek köszönhetően elveszítette egyensúlyérzékét, így leejtették a kockát. Nem is csoda, hiszen a lányok ekkor már több mint két órája tartották megfeszített pózban a lábukat. Laura és Edina a fájdalomtól már óriási zokogásban törtek ki, könnyeiket már csak az fokozta, hogy végül megnyerték a játékot, ezzel előnyhöz juttatták csapatukat.
Rékasi Károly lába azonban nagyon bedurrant a feladat után, így Zsolti gazda elvitte őt a falu orvosához, aki úgy állapította meg, hogy Karcsi nem folytathatja a versenyt. Az orvos azt mondta nekünk, hogy itt bizony fentáll a trombózisnak a gyanúja, illetve, ha ő továbbra is játékban marad, akkor annak a veszélye is, hogy a lábát elveszítheti – sokkolta a játékosokat Demcsák Zsuzsa a diagnózissal, majd hozzátette, Karcsi nem adta fel a versenyt, szeretett volna még maradni. Csupán egészségügyi állapota követelte meg a parasztházból való távozását.

AKTUÁLIS:

Főoldal