1 Perce érkezett! Rendkívüli bejelentést tett Magyarország Kormánya! ERRE készüljünk ez lesz, ha tetszik, ha nem!


A kormány megszabta a magyaroknak járó fejadagot a liszttől a vécépapírig. Védelemgazdasági tervezés címmel jelent meg a kormány honlapján egy dokumentum, melyben az illetékesek egy cselekvési útmutatót vázoltak, aminek célja, hogy a békdeidőben megállapított adatok alapján meg tudják határozni a konkrét fejadagokat bizonyos javakból egy bekövetkező természeti vagy katonai katasztrófa esetére – szúrta ki az Economx.
Ahogy a dokumentum elején írják, útmutató az érintett követelménytámasztó és tervező szervek támogatásának eszköze védelemgazdasági tervezéssel kapcsolatos feladatok hatékony ellátása érdekében, a nemzetgazdaság gazdaságmozgósítási helyzetekre való felkészítésének céljából. Az útmutató rendeltetése szerint egyben elősegíti a Védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázat egységes kitöltését, bemutatja az egyes feladatköröket és felelősöket, valamint a tervezési feladatok ütemtervét.
Ahogy az Economx írja, a követelménytámasztásban és a tervezésben érintett szerveknek ki kell tölteniük helyesen a védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázatot (VKT), hogy az összesítéssel lehetővé tegyék a Védelemgazdasági Alapterv elkészítésének megalapozását. Az ehhez kapcsolódó „Igények a nemzetgazdaságtól békeidőszakban és gazdaságmozgósítási helyzetenként” című blokkban olvasható a tényleges követelménytámasztás havi leosztásban békeidőszakra értve. Mivel fennállt az áttekinthetetlenség veszélye, ezért előre meghatározták a békeidőszak alapigényeit, a lakosság alapellátásához szükséges termékek havi fejadag normáit. Ezek alapján csontos nyershúsból és vágott baromfiból 3 kg;
zsiradékból 1,5 kg;
lisztből 2 kg;
cukorból 0,5 kg;
kenyérből 9 kg;
tejből 11 liter;
mosó- és mosogatószerből 1 kg;
ivóvízből 120 liter;
húskészítményekből 1 kg;
étkezési tyúktojásból 15 db;
főzelékkonzervből 2,5 kg;
gyümölcsbefőttből 2 kg;
savanyúságból 1 kg,
élesztőből 0,25 kg,
étkezési sóból 0,15 kg,
szappanból 0,15 kg,
gyertyából 1 kg,
gyufából 4 doboz,
fogkeféből 0,3 db,
fogkrémből 40 ml,
toalett- (WC-) papírból 6 tekercs, alkoholos kézfertőtlenítőszerből 0,25 liter, egészségügyi vattából pedig 0,3 kg járna minden magyar embernek egy hónapban. Ebből számolják majd ki a háborús készleteket. A békeidőszak alapigénye az a havi mennyiség, ami akkor szükséges, ha semmilyen gazdaságmozgósítási helyzet nem áll fenn. A dokumentumban az alábbi gazdaságmozgósító helyzeteket határozták meg:fegyveres konfliktus vagy annak veszélye jellegű gazdaságmozgósítási helyzet; szövetséges erők támogatása jellegű gazdaságmozgósítási helyzet; egészségügyi jellegű gazdaságmozgósítási helyzet; katasztrófa jellegű gazdaságmozgósítási helyzet; ágazati válsághelyzet jellegű gazdaságmozgósítási helyzet; és humanitárius jellegű gazdaságmozgósítási helyzet. A dokumentum rendelkezik arról is, hogy a védelemgazdasági követelménytámasztó- és tervezőtáblázatot (VKT) a belgazdaságért felelős miniszternek novermber 15-ig közzé kell tennie a Gazdaságfejlesztési Minisztérium honlapján. Ezen felül minden érintett számára december 15-én meg kell kezdődnie a tervezési folyamatnak, hogy végül a Védelemgazdasági Alapterv 2024. június 30-án a kormány elé kerüljön.Címlapfotó:illusztrácó! Forrás/Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal