Kész, ennyi volt! Most jött a rendkívüli hír Kulcsár Edináról és G.w.M-ről!



Eddig tartott a nagy szerelem? Máris szakított Kulcsár Edina és G.w.M Döbbenetes vádak érték a szerelmeseket. Bombaként robbant a hír korábban, miszerint véget ért Kulcsár Edina és Csuti házassága. A páros életétől azóta is hangos a média: kiderült például már egészen korán, hogy a szépségkirálynő már más oldalán boldog, exe pedig a testedzésben keresi a megnyugvást.
Edina a nyilvánosság előtt vallotta be, hogy újdonsült párja nem más, mint G.w.M, azaz Varga Márk, rapper. A szerelmesek azóta többször is kamerák elé álltak, hogy bebizonyítsák: a kettejük közti kapocs kivételes, és rendkívül erős. Edina és G.w.M azóta is boldogan élnek, a gyermekeik is találkoztak egymással, és mint kiderült, a páros női tagja már a roma szokásokra is ráérzett. A napokban azonban váratlan pletyka ütötte fel a fejét G.w.M közösségi oldalán. A kommentszekcióban a rapper egyik követője aggodalmát fejezte ki, miután úgy véli, a páros már napok óta szakított egymással.
Fotó: Instagram
Sajnos szerintem már nincsenek együtt Edinával, mert napok óta nem lájkolják egymás képeit… – írta meg véleményét a rapper követője, majd hozzátette: amúgy nagyon sajnálná, ha ez tényleg így volna. A kommentelő nem sokkal később meglepő reakciót kapott válaszul:
Egy másik felhasználó ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy lehet a dologban valami, miután Edina és Csuti néhány napja együtt vett részt egy esküvőn. Hogy a pletykának van-e bármi köze a valósághoz, azt egyelőre nem tudni, az azonban bizonyos, hogy a hétvégén az expáros mindkét tagja hivatalos volt Edina húgának nagy napjára. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal