Borzalmas tragédia rázta meg Magyarországot szerda délután! Erre senki nem volt felkészülve!



Ebben a pillanatban jött a szörnyű gyászhír: meghalt Maros Gábor, legendás színész és operaénekes. Elhunyt a legendás színész és operaénekes, Maros Gábor. Halálát színművész kollégája erősítette meg a Borsnak. Nyugodjék békében! A legendás színművész 75 éves korában távozott, halálát kollégája, Szacsvay László erősítette meg. Holnap leszek 75 éves. Ki tudja, mennyi van még hátra, hiszen egyre-másra látja az ember, hogy elmennek a legnagyobb pályatársak. Most is például pár nappal ezelőtt tudtam meg, meghalt Maros Gabi. – sóhajtott Szacsvay, hozzátéve: úgy tudja, korházban ápolták pár hete, ott érte utol a vég. 1971-ben kapott színészi diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Karrierje a fővárosi Operettszínházban indult, ahol 1971–1973 között, valamint 1976–1981 között játszott. 1973–1976 között átszerződött a József Attila Színházhoz.
1981–1988 között a Magyar Állami Operaházban lépett fel. 1988-ban a kecskeméti Katona József Színház, 1989-ben a debreceni Csokonai Színház társulatának művésze lett. 1989-től szabadfoglalkozású. 1990–1993 között az amszterdami Concertgebouw-ban lépett fel. 1993–1995 között Ausztrália Koncert turnén vett részt. 1995–1999 között a Soproni Petőfi Színház tagja, 2000–2002 között a Vidám Színpad tagja volt. 2003 óta a Sziget Színház színésze. Rendezéssel is foglalkozik. 2006-ban karácsondi polgármester-jelölt volt. Sokoldalú művészként prózai szerepei mellett, a zenés műfajokban is otthonos. Musicalek, operettek és operák tenor szereiben is láthatták a nézők. Nemzetközi turnéi során Bécsben, Münchenben, Zürichben, Amszterdamban, Sydney-ben, New Yorkban és Jeruzsálemben is fellépett.Felesége volt Bencze Ilona színésznő, akivel elváltak, és akitől született egy lánya, Gabriella. Második felesége Fekete Györgyi színésznő volt, közös lányuk: Fanni. Harmadik felesége Mária – írja a Wikipedia. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal