Ennyi volt! Pataky Attilát otthagyta a felesége pont a születésnapja előtt



Mélypontra került az EDDA alapítójának házassága idén nyáron. Pataky Attila csak most vallotta be: születésnapja előtt egy félreértés miatt felesége faképnél hagyta, amiért eluralkodott rajta a féltékenység. Pataky Attilát és feleségét, Orsit annak idején a spiritualitásuk sodorta egy mederbe. Az EDDA frontembere azóta mindig hangoztatja, mennyire hálás szerelmének azért, hogy napról-napra jobb és türelmesebb ember lesz mellette. Nos, éppen ez a türelem foszlott semmivé alig két nappal a 70. születésnapja előtt, amikor is előtört belőle a már régen eltemetett zöldszemű szörny. Arra lettem figyelmes, hogy Orsi egyre többször áll fel mellőlem akár egy beszélgetés közepén is azért, hogy félrevonulva telefonáljon. Ez így ment napokig. Egyszer arra hivatkozott, hogy valamit fennhagyott az irodában és felment. Én figyelni kezdtem és hallottam, hogy valakivel nagyon csacsog – kezdte a LifeTV-n vasárnap este adásba kerülő Frizbi felvételén Pataky, akinek ekkor elszállt az agya.
– Megszólalt bennem a régi, vasgyári Pataky: Várjál már öcsém! Mi folyik itt? Amikor Orsi visszatért, belekezdtem a monológomba: vegyél már be engem is a dologba, legalább hadd legyek én a harmadik! Elkezdtem Pataky-módon hisztizni. Egy ponton az arca megkeményedett és halkan csak ennyit mondott: most valamit nagyon elrontottál… – idézte fel az énekes Hajdú Péternek. Pataky Attila felesége meglepetés bulit szervezett férjének 70. születésnapja alkalmából, ez persze rengeteg telefonálással járt, ami a zenésznek is szemet szúrt. Pataky ennek hangot is adott, már azt hitte van egy harmadik is képben. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal