Ketten vesztették életüket a tragikus vonatbalesetben Sásdon. Négy gyermeke várta otthon: „A balesetkor a fénysorompó jól működött, tilosat jelzett. Az ütközés következtében a vonat első kocsija egyik tengelyével kisiklott. A vonaton senki sem sérült meg” – tudatta a MÁV. Az elhunyt nő ismerősei azonban kételkednek, szerintük az édesanya biztosan nem hajtott volna a sínekre tilos jelzésnél. Jó okuk van ezt feltételezni, hiszen Erikát még négy gyermeke várta otthon, a legkisebb mindössze egyhetes. „Biztos hogy nem hajtott a sínekre piros jelzésnél. Még négy gyereke várta otthon, a picike csak egy hetes” – írta egy ismerősük. „Ne legyen dühös az anyukára senki. Biztos nem direkt hajtott a vonat elé. Hisz otthon várta a 4 másik gyermeke. Ne bántsuk. Nyugodj békében Erika és kicsi lány. Örülök, hogy ismertelek” – írta az elhunyt nő szomszédja. Óvodából vitte haza a gyerekeket: Kiderült, Erika autójával az óvodából vitte éppen haza két gyermekét, amikor a tragikus vonatbaleset történt.
„Vitte haza a két óvodást. Hat gyereke volt. A legkisebb egy hetes” – írta egy ismerősük. Sokan átmennek a piroson is.A többség szerint abszolút belátható ez az útszakasz, szemtanúk szerint azonban igencsak előfordul, hogy a piros fényjelzés ellenére még átmennek az autók. „Vasárnap a szemem előtt, ebben az átjáróban hajtott át kettő autó a piros jelzésnél” – írta egy helyi férfi.
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
itthon
/
1 perce érkezett! Újabb szörnyű halálos baleset: Hatgyerekes édesanya és gyermekei haltak meg Sásdon a vasúti síneken: a legkisebb alig egyhetes! A helyszínelő rendőrök is sírtak, a gyermek ugyanis..
1 perce érkezett! Újabb szörnyű halálos baleset: Hatgyerekes édesanya és gyermekei haltak meg Sásdon a vasúti síneken: a legkisebb alig egyhetes! A helyszínelő rendőrök is sírtak, a gyermek ugyanis..
Népszerű bejegyzések:
-
Vannak pillanatok, amikor még azok a történetek is megállítják az embert egy pillanatra, amelyekről azt hisszük, már mindent tudunk. ...
-
Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője a parlament folyosóján kérdezte Orbán Viktort Iványi Gábor ügyéről. A miniszterelnök leszögezte,...
-
Dudás Miki halálának ügyében a nyomozás során kiderült, hogy a sportolót halála előtt többen is látták vérző fejjel, de az aggódó kér...
-
Komoly visszhangot váltott ki a nézők körében Lukász kiesése a műsorból. A karakteres és különc szereplő sokak kedvence volt, ezért ...
-
Senki nem számított erre a fordulatra: most jött a hír Orbán Viktorról és feleségéről, már biztos: Mi jut eszébe az embernek, ha azt ...
Témák
Aktuális
(10503)
Aktuálisi
(5)
Egészség
(9003)
Élet
(9556)
Eltűnt
(119)
emberek
(12113)
Érdekesség
(8915)
Gondoltad volna
(9490)
Hírek
(12155)
Hírességek
(5032)
Horoszkóp
(173)
itthon
(10610)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(26)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(8256)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(632)

