Megszületett a döntés! Nyugdíjasok rendkívüli FIGYELEM! A Miniszterelnök bejelentette: HATALMAS MEGLEPETÉS ÉRHETI A NYUGDÍJASOKAT JANUÁRBAN:



Az elszálló árak és a folyamatosan emelkedő infláció nyomán a nyugdíjasok illetménye már aligha fedezi kiadásaikat és megélhetési költségeiket, így a kormány komoly döntést hozott. November 11-én utalták az emelt nyugdíjakat az érintettek bankszámlájára, a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel együtt, októberben pedig az öregségi átlagnyugdíj összege 172 940 forint volt. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára ennek kapcsán korábban megosztotta, egy átlagnyugdíjas a visszamenőlegesen járó emelések és a nyugdíjprémium kifizetésével novemberben mintegy 103 ezer forinttal kap többet az előző hónaphoz képest. Az infláció miatt azonban ezek az összegek jóformán elolvadnak, a kormány pedig jelentette be, hogy újabb nyugdíjemeléssel védik a magyar nyugdíjasokat a “szankciós infláció” hatásaitól jövőre.
Úgy fogalmaztak, januárban jelentős mértékű nyugdíjemelés várható. Azt írták, ezzel az a céljuk, hogy a nyugdíjasokat – amennyire csak lehet – megóvják mindazoktól a negatív következményektől, melyeket a magas infláció jelent. Mekkora nyugdíjemelés jöhet januárban? A kormány eredetileg 5,2 százalékos emelést tervezett, ám már most látszik, hogy ez kevés lesz, hiszen az elszálló élelmiszerárak, a rezsiemelés és az infláció felemészti a pluszt, így várhatóan ennél komolyabb mértékű lesz az emelés. Szakértők szerint nem elképzelhetetlen, hogy a nyugdíjak mértéke a jövő évben eléri a 200 ezer forintot is – erről beszélt nemrég Farkas András nyugdíjszakértő is, aki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter korábbi kijelentése nyomán úgy véli – mivel a kormány közlése szerint is 13 százalékos fogyasztói áremelkedési tendencia alakult ki –, indokolt a nyugdíjasok illetményének emelése.
Mivel a szakértői prognózisok szerint a pénzromlás mértéke csak tovább növekedik jövőre, ha ez ténylegesen megvalósul, úgy arra lehet számítani, hogy a novemberben 174 500 forintra emelkedett átlagnyugdíj januártól akár 205 ezer forint környékére is emelkedhet. Mindez persze csak abban az esetben lehet reális, ha a kormány egy igen komoly, mintegy 17,5 százalékos emelést eszközöl.

AKTUÁLIS:

Főoldal