ALIG pár perce érkezett a szomorú hír! Gyurcsány Ferencről van szó!! Nagy a baj! Még az ellenzéki képviselők is sorra fejezik ki együttérzésüket.. Az egész országot megrázta a tragikus hír!



Nehéz szívvel hozom meg ezt a nehéz döntést – írta a Facebook-oldalán a DK elnöke.- a hircsarda nyomán. „Egy ilyen elkeserítő eredmény után magunkba kell néznünk és újra kell értékelnünk az elmúlt 12 év alatt nyújtott teljesítményünket. A puszta tény, hogy egy jelöltet azzal tudnak támadni, hogy száz százalékban én vagyok, önmagáért beszél. Éppen ezért lemondok a visszavonulásról, és még erőteljesebben veszek majd részt a napi politikában. Szarkasztikusan kommentelek majd minden egyes kormánydöntést különböző online fórumokon, kinevetem Orbán Viktort a testmagassága alapján és ígérem, hogy mindenhez hozzáteszem, hogy amikor én voltam a miniszterelnök, mennyivel jobb volt” – jelentette be Gyurcsány. Mint írja, le kell vonni a megfelelő konzekvenciákat, ezért visszamenőlegesen az összes Márki-Zay Pétert támogató posztot eltünteti a Facebook-oldaláról, és saját magáról szóló, visszadátumozott posztokkal helyettesíti. Kidoboltatik:
„A szavazók döntöttek: most rám van szükség, és én meghallottam a hívószót” – összegzett Gyurcsány, majd hozzátette, idén már Ibizán akart nyaralni egész évben, úgyhogy nem hiszi, hogy bárki is nála nagyobb áldozatot hozott volna a magyar politikában. Figyelem ez a cikk a hircsarda nyomán készült .Fontos tudni ez nem egy sajtótermék. Ez egy hírparódia! Ez a cikk egy feltüntetett hírnek látszó írás kizárólag a szerkesztőségnek látszó személyek álláspontját, vagy annak teljes ellentétét tükrözik. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal