"KÖZLEMÉNY Mindössze 3 és fél éve találkoztunk először. Hú, mennyi minden történt azóta! Az egész életemet megváltoztattad. Amikor feleségül vettelek, az volt életem legjobb döntése. Teltek-múltak a hónapok, elköltöztünk, új feladatokat kerestünk. A pandémia 0-24-ben egy légtérbe kényszerített minket, de mi azt is hősiesen álltuk. Aztán jött az igazi fordulópont, amikor közölted, hogy a gyermekemet hordod a szíved alatt. A mi kis közös csodánk érkezése alaposan felforgatta a mindennapjainkat, semmi nem maradt olyan amilyen volt. Közben újraindult az élet, nekem is lett munkám, már nem tudtunk annyit együtt lenni, amennyit szerettünk volna. Próbáltunk mindent ugyanonnan folytatni, de a világ közben alaposan megváltozott körülöttünk.
Ezért egy szép napon leültünk, hogy alaposan átbeszéljük az életünket és a kapcsolatunkat. Elhatároztuk, hogy pontosan ugyanígy, együtt folytatjuk tovább ahogy tegnap, hiszen minden szuper, szeretjük egymást és soha nem voltunk boldogabbak mint most. Azt a kékeslila izét csak azért tettem a képünkre mert megtetszett. Megkérek mindenkit, hogy ha van kedve, nyugodtan örüljön velünk együtt, hiszen nem csak az a sztori, amikor baj van, hanem talán az is, amikor nincs!
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
emberek
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Hírességek
/
itthon
/
Dombóvári István rendkívüli közleményt adott ki ma. A házasságával kapcsolatban tudatta!
Dombóvári István rendkívüli közleményt adott ki ma. A házasságával kapcsolatban tudatta!
Népszerű bejegyzések:
-
A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter a Facebook-oldalán közölte:„A Tisza felszólítja Orbán Viktort, hogy a kormányzásuk alatt a Szőlő ut...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
December sosem indul ilyen korán és ilyen váratlanul jó hírrel a magyar nyugdíjasok számára! A kormány döntése nyomán idén nem a megs...
-
A Tisza Párt balatonfüredi frakcióülésén Magyar Péter kemény hangvételű beszédet tartott, amelyben – az eredeti tematikától eltérve –...
-
Magyar Péter ezzel a bejelentésével hatalmas visszhangott váltott ki a magyar szavazók között. A Tisza Párt újabb nagy ígérettel állt...
Témák
Aktuális
(10000)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(8504)
Élet
(9055)
Eltűnt
(119)
emberek
(11610)
Érdekesség
(8414)
Gondoltad volna
(8987)
Hírek
(11652)
Hírességek
(4563)
Horoszkóp
(168)
itthon
(10112)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(7755)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(14)
vil
(1)
Világunk
(594)
