Az anyuka kilenc hónapos terhesen távozott el 1-2 nappal korábban. A 33 éves nő légzési problémák következtében hunyt el. Nem tudni, hogy Covid volt-e, legalábbis hivatalosan senki nem említette. Az sem világos, hogy az anya halála után miért nem ellenőrizte senki a születendő gyermek állapotát. A család a halál sokkjával magyarázta, illetve azon a környéken az egészségügyi ellátás nagyon messze van az európai normáktól.
A nőt, halála után két nappal akarták temetni. Minden készen állt, amikor az intézmény dolgozói furcsa hangokat hallottak a koporsóból. Amikor kinyitották egy újszülöttet találtak benne élve. A ravatalozó dolgozói egy interjúban csak annyit mondtak, hogy “Több mint 20 éve dolgozom ebben az iparágban, de soha nem hallottam még csak hasonlóról sem.” Az eseményt felkapta a helyi média, akik kikérték az orvosok véleményét. A szakértők szerint a gyermek már képes volt az anya testén kívül is életben maradni. A halál bekövetkeztével elkezdte a saját életét. A halál után bekövetkezhetnek az emberi testben olyan összehúzódások, melyek kikövezték az útját az újszülöttnek.
Az elhunyt nő családja gondoskodik a gyermek felneveléséről. Egyelőre nem akarnak nyilatkozni senkinek sem. Gondolhatnánk, hogy ez egy meseszép történet, de a család a lányuk elvesztését és az élettelen testéből megszülető gyermek teljesen sokkolta. Valljuk be, hogy ez egyáltalán nem meglepő. Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben! Forrás
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
A terhesen elhunyt anya a koporsóba szülte a gyermekét. Még a ravatalozók is sírtak, amikor meglátták EZT!
A terhesen elhunyt anya a koporsóba szülte a gyermekét. Még a ravatalozók is sírtak, amikor meglátták EZT!
Népszerű bejegyzések:
-
Nem sikerült megmenteni a 17 éves fiú életét, aki ma a metró elé esett - Nyugodjék békében...! Metró elé esett egy ember. Egy ember...
-
Felfoghatatlan tragédia történt! Nánási Pál oldala feketébe borult – Alig hisszük el: Szívszorító hírt osztott meg a közösségi oldalá...
-
A 2025-ös év tavaszán a kormány új segítséget kínál a nyugdíjasok számára, amely egyszeri segély formájában érkezik. Az új intézkedé...
-
A kormány célja, hogy csökkentse a daganatos megbetegedések okozta halálozást és növelje az egészségben eltöltött életszámot. Ennek é...
-
Most jelentették be a szomorú hírt Horváth Éváról: Horváth Éva nincs jól. Nemrég közölték vele az orvosok, hogy le kell vágni a sérül...
Témák
Aktuális
(9500)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(8008)
Élet
(8559)
Eltűnt
(117)
emberek
(11111)
Érdekesség
(7916)
Gondoltad volna
(8487)
Hírek
(11153)
Hírességek
(4241)
Horoszkóp
(164)
itthon
(9640)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(7257)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(13)
Világunk
(556)