FIGYELEM!! EZ AZ 5 TÜNET JELEZHETI, HOGY ELKAPTAD A MAJOMHIMLŐT! A MÁSODIK TÜNET KÜLÖNÖSEN VESZÉLYES:



EZ AZ 5 TÜNET JELEZHETI, HOGY ELKAPTAD A MAJOMHIMLŐT! Mutatjuk, hogy milyen tünetekre érdemes figyelni! Már Európában is terjed a majomhimlő vírus, amelyről a Ripostnak korábban Rusvai Miklós virológus mesélt. Mint mondta, a betegség körülbelül 2-3 hét alatt lezajlik.
Sajnos nemcsak testi kontaktus, érintés útján terjed, hanem nagyon ritkán belélegzés révén, vagy szexuális úton is terjedhet. Az is elég, ha egy fertőzött kezet fog egy másik emberrel szögezte le Rusvai Miklós, aki szerint Afrikában sok halálos kimenetelű megbetegedés volt az utóbbi 20 évben, ahol sajnos egyre szélesebb körben terjed a vírusfertőzés. Míg egész Afrikában a ’70-es években mindössze 48 esetet találtak, a ’90-es években már 520-at, 2010-2019 között pedig 19 065 bizonyított eset volt.
Az utóbbi két évtizedben rendszeresen elő-előfordul Európában és Amerikában is, de a mostanihoz hasonló halmozott esetszám eddig a mi földrészünkön nem volt. Az öt legjellemzőbb tünet: Dr. Hilary Johns orvos elmondta, hogy mik azok a tünetek, amik jelzik, hogy valaki elkapta a majomhimlőt – írja a The Sun. Mint mondja, a majomhimlő-kiütés körülbelül egy-három nappal az influenzaszerű tünetek megjelenése után jelentkezik. A legjellemzőbb tünetek:
Láz
Fejfájás
Hátfájás
Ízületi- és izomfájdalmak
Néhány nap múlva jelentkező bőrkiütés, amely eleinte bárányhimlőnek tűnik

AKTUÁLIS:

Főoldal