A Kormány eltitkolta de kiderült, hogy Brüsszel tegnap elutalta a több mint 100 milliárdot az Orbán-kormánynak. ERRE költötték el:



Magyarországnak elutalták a több mint 100 milliárd forintnak megfelelő uniós támogatást (299,6 millió eurót) az ukrajnai háború elől menekülő emberek támogatására, jelentették be csütörtökön Brüsszelben. A pénzt a közösségi forrásokat kezelő nemzeti hatóság kapja, és az EU által meghatározott célokra költheti el.
Az összegből olyan sürgősségi intézkedéseket lehet támogatni, mint a menekülteket befogadó központok vagy menedékhelyek építése, mobil kórházak létesítése, a higiénia és a vízellátás biztosítása. Finanszírozni lehet továbbá a menekültek foglalkoztatását, oktatását, és elősegíteni társadalmi befogadásukat. Idetartozik képzések, nyelvtanfolyamok szervezése, tanácsadás, tréning, lelki vagy jogi segítségnyújtás. Az összeg a Magyarország - és a többi tagország - számára még a járvány idején megítélt fejlesztési támogatás része, amelyet most átirányítottak az ukrajnai menekültválság kezelésére.
Közlése szerint az Európai Bizottság (EB) most összesen több mint 3,5 milliárd eurót fizetett ki a tagállamoknak, hogy segítse őket az ukrajnai háború elől a területükre menekülők ellátásában. A pénzt a REACT-EU nevű alap erre az évre maradt forrásaiból különítették el, és kiemelt előleg formájában utalták át azoknak az országoknak, amelyeket a leginkább sújtanak a háború következményei. Mint Nicolas Schmit foglalkoztatási biztos megjegyezte: “Ebből a pénzből a tagállamok élelmiszert, szállást, egészségügyi ellátást, oktatást, munkához jutást és még sok mást tudnak nyújtani a rászorulóknak”. Az EB szerint az uniós hozzájárulás enyhíteni fogja a tagállamok költségvetésére nehezedő további terheket, mivel a fedezhető kiadások visszamenőlegesen, az ukrajnai invázió időpontjától kezdve támogathatók.
Sok menekült, sok pénz – Hallgat és válogat az Orbán-kormány, milyen civileknek ad az EU által küldött 100 milliárd forintból. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal