A Miniszterelnökség is megerősítette, hogy júniusban újabb, inflációkövető nyugdíjemelés várható, amennyiben a vártnál nagyobb mértékben emelkednek az árak. A visszamenőleges emelés mértéke nagyjából 3,2 és 4 százalék között lehet majd a jelenlegi várakozások szerint. Legutóbb januárban hajtottak végre emelést, akkor öt százalékkal növelték a nyugdíjakat.
A költségvetési törvény háromszázalékos emelést ír elő, de a magasabb emelés sem tudta korrigálni a magas inflációt. Emiatt lesz szükség idén nyáron a nyugdíjak újabb növelésére. Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a választás előtt még csak arról beszélt, hogy „ha a folyamatok szükségessé teszik, nyáron évközi nyugdíjemelés következik”. Most az ATV a Miniszterelnökségnél kérdezett rá arra, hogy tartják-e ezt az ígéretet, és várható-e nyugdíjemelés a nyáron. Válaszukban azt írták: Az inflációkövető nyugdíjemelést a kormány ebben az évben is garantálja.
Ha a vártnál jobban emelkedik az infláció, akkor év közben, júniusban is nyugdíjemelést biztosít. Az infláció miatt szükséges korrekció legalább 3,2 százalék lehet, de a mostani várakozások szerint a 4 százalék sem lehetetlen. Attól függően, hogy júniusban végül mennyivel emelik a nyugdíjakat, elképzelhető, hogy még novemberben is egy újabb, visszamenőleges emelésre lesz szükség az infláció további növekedése miatt.
Home
/
Aktuális
/
emberek
/
Hírek
/
FIGYELEM! ALIG pár perce jelentette be Orbán: A miniszterelnök a választások után is tartja a szavát! Nyugdíjasok, 65 év felettiek figyelem! Megérkezett a hír, amit nagyon vártunk!! EZT a dátumot jól jegyezze meg és írja is fel! Itt tájékozódhat a részletekről:
FIGYELEM! ALIG pár perce jelentette be Orbán: A miniszterelnök a választások után is tartja a szavát! Nyugdíjasok, 65 év felettiek figyelem! Megérkezett a hír, amit nagyon vártunk!! EZT a dátumot jól jegyezze meg és írja is fel! Itt tájékozódhat a részletekről:
Népszerű bejegyzések:
-
Nem sikerült megmenteni a 17 éves fiú életét, aki ma a metró elé esett - Nyugodjék békében...! Metró elé esett egy ember. Egy ember...
-
Lengyelország átfogó új védelmi stratégiát vezet be, amely nemcsak háborús helyzetekre, hanem természeti katasztrófákra is reagál. –...
-
A Farm VIP idei évada eddig is tele volt meglepetésekkel, és a folytatás még további izgalmakat ígér a nézők számára. A sárga csapat ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
-
Váratlant húzott Magyar Péter, erre mit lép Orbán Viktor? A Tisza Párt elnöke elindul egyéniben a 2026-as választáson. Orbán Viktor ...
Témák
Aktuális
(9168)
Aktuálisi
(4)
Egészség
(7676)
Élet
(8230)
Eltűnt
(116)
emberek
(10779)
Érdekesség
(7587)
Gondoltad volna
(8155)
Hírek
(10821)
Hírességek
(4093)
Horoszkóp
(151)
itthon
(9331)
Képek
(16)
Nők
(33)
Nyugdíjasok
(18)
Pénzügy
(30)
Recept
(28)
Segítség
(83)
szájmaszk
(5)
t
(1)
Történet
(61)
tu
(5)
Tudtad-
(2)
Tudtad-e
(6925)
Utazás
(12)
Utcaemberek
(76)
Videó
(13)
Világunk
(529)