Néhány nappal ezelőtt EBBEN a magyar szülőszobában megtörtént maga a CSODA! Senki sem hitte el, hogy EZ a 21 hetes magyar baba életben marad..! DE nézd, hogy néz ki most: (FOTÓK!)


Budapest: Három héttel ezelőtt csupán 21 hét fejlődés után megszületett J. Henrietta gyermeke – az édesanya egy méhen belüli fertőzésnek köszönhette a koraszülést. A kislány születése igazi csoda volt, hiszen nagyon kevés gyermek éli túl az ilyen rövid terhességet. De 21 hetes és 4 napos korában meglátta a napvilágot és ugyan írtak már 22 hetes és 23 hetes koraszülöttről is, de 21 hetesről még nem.
Ezért tudtam, hogy nagyon kicsi vagy szinte semmi esélye nincs kislányomnak a túlélésre, mondta Henrietta az RTL Klub-nak. Az orvosok azt mondták ne is nagyon gondoljon bele abba, hogy a gyermeke túléli ezt a nehéz időszakot. Henrietta megszületése után azonnal gyermekével szeretett volna lenni és most, pár héttel később a kislány egészséges, semmi baja nincs. Henrietta pedig reméli, hogy esete más hazai koraszülött babákat szülő édesanyák számára reményt ad a jövőben.
Lentebb több képet is látsz a kislányról és édesanyjáról, illetve a már lassan egy hónapos gyermekről. Nagyon jó látni, hogy ilyen szép kislánnyá fejlődött a baba és hogy az orvosi ellátás ma már lehetővé teszi, hogy a koraszülött gyermekek is esélyt kapjanak az életre. Sok boldogságot kívánunk nekik!

AKTUÁLIS:

Főoldal