Végre! Végre! Végre! Rusvai Miklós NAGY bejelentésére mindenki felkapta a fejét! EZ kivétel nélkül mindenkit érint hazánkban! ERRE VÁRTUNK MÁR MIÓTA:


„Én szerintem már nem jogos az emberek folyamatos szorongása a járvány miatt. Nagy valószínűséggel, ha igazak a hírek – márpedig eddig semmi nem cáfolja –, az omikronnak alacsonyabb a megbetegítő képessége, ugyanakkor az biztos, hogy a fertőzőképessége nagyobb. Tehát ez a vírus az, ami ha átfertőzi a lakosságot, akkor enyhe tünetek mellett, és az egészségügy jelentős terhelése nélkül immunizálja majd azokat is, akik nem oltották be magukat” – mondta a ripost-nak dr.Rusvai Miklós virológus.
A szakértő azt is elárulta, hogy mikor alakulhat ki Magyarországon a koronavírus elleni nyájimmunitás: „Úgy vélem, nyárra kialakul az úgy nevezett nyájimmunitás, azaz a lakossági immunitás, amit már nagyon régóta szeretnénk, mivel addig a terjedő vírus gyakorlatilag mindenkit képes megfertőzni. Az oltatlanokat immunizálja, az oltottakban pedig anélkül, hogy bármilyen betegséget okozna, egy újabb immunlökést ad, és ezáltal fokozza az immunválaszukat.
Akár az is lehetne mindenki újévi kívánsága, hogy a harmadik oltás után, már immunisan elkapja az omikront! Én mindenképpen ezt szeretném, így nyárra meglehet az áhított nyájimmunitás!” Rusvai doktor szerint minél szélesebb körben terjed majd el a fertőzés, annál védettebb lesz a lakosság április végéig, májusig: „A koronavírus nyáron megint ‘vakációzni’ megy, ugyanúgy, mint tavaly és tavalyelőtt. Június és szeptember között nem kell nagyszámú megbetegedésre számítanunk. Ősszel pedig, ha addigra már kialakult a lakosság immunitása, akkor megint csak nem fog gondot okozni a koronavírus.
Jóslatom szerint enyhe légzőszervi betegségek lesznek az iskolákban, óvodákban, munkahelyeken, de az egészségügy nem fog jelentősen terhelődni. Olyan értelemben pedig már nem lesz járványveszély, mint amilyen tavaly a harmadik és negyedik hullám során volt. Az egészségügy terhelődése nélkül meg tudjuk úszni az őszi légzőszervi periódust.” (Ripost)

AKTUÁLIS:

Főoldal