ALIG pár perce érkezett! Nagyon aggódnak az emberek! Orbán Viktor EBBEN a súlyos betegségben szenved? Ez a veszélyes folt van a száján már hosszú ideje..


Egyeseknek feltűnt, hogy Orbán Viktor száján egy ideje rendszeresen feltűnik egy aprócska volt. Nem haraphatta ki, mer elég régóta ott van, ezért beindultak a találgatások arról, hogy mi lehet, mi okozhatja, esetleg lehet-e valamiféle betegség tünete. Néhány olyan abszurdabb konteó is szárnyra kapott, amely azt állítja, hogy a miniszterelnök akár súlyos betegségben is szenvedhet már egy ideje.
Az Ezalényeg vette észre, hogy ahogy hazánkat „Brüsszel”, úgy Orbán Viktor száját is megtámadta valami: hosszú ideje egy nagy piros ragya éktelenkedik a kormányfő alsó ajkán. Az Orbán száját ezek szerint folyamatosan figyelemmel kísérő lap emlékeztet: Nem a nemrégiben napvilágot látott bejelentő szereplés volt az első alkalom, amikor már látszott a miniszterelnök száján a folt, tehát nem arról van szó, hogy csupán elharapta volna. Egy korábbi fotón is kivehető ugyanis az a valami, sőt, már egy 2020 novemberi parlamenti felszólalásánál is ott volt:

A vonatkozó szakirodalom szerint egyébként számos oka lehet annak, ha az ajkakon megjelenik egy folt. Ilyen például egy anyajegy, pattanás, herpesz, hemangioma, allergiás reakció, de akár súlyosabb betegség is lehet. Lehet például akár szájüregi daganat is, ami nagyon veszélyes. Ezek a ráktípusok a férfiakat háromszor-négyszer gyakrabban érintik. A szájüregi daganatok többsége laphámrák, ami azt jelenti, hogy a nyálkahártyából indul ki és a szájüreg felé nő, ahol nagyon hamar észlelhető lesz seb vagy fájó fekély formájában.
Persze a szakértők írásai alapján kevésbé valószínű, hogy Orbán ennyire súlyos betegségben szenvedne, mert annak más egyéb jelei is lennének. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal