KIDERÜLT a fájó igazság! ÚJ fejlemények derültek ki! Ezért halt meg Damu Roland! Sorra háborodnak fel az emberek, miután megtudták EZT:


Damu Roland két oltás után kapta el a koronavírust, 3 hétig műtüdővel küzdöttek az életéért! December 27-ére virradó éjjel, 47 évesen meghalt a súlyos állapotban, a hónap első felében kórházba került Damu Roland színész. A színész Facebook-oldalán a színész állapotáról eddig is adatokat közlő régi barát ma ezt írta ki Damu Roland profilképe alá: „Megrendülten tudatom, hogy ma éjjel Damu Roland elhalálozott. Nincsenek szavak, marad a csend.
Roli a szívünkben örökre velünk marad…” – szúrta ki a Blikk. A családból a Blikknek megerősítették a színész halálhírét. December közepén érkezett a hír, hogy a színész mélyaltatásban fekszik az egyik kórház intenzív osztályán. Akkor egy ismerőse tudatta a rajongókkal, hogy Damu Roland két oltás ellenére kapta el a koronavírust. Éppen a harmadik oltást készült felvenni, de az állapota ezt már nem engedte. Damu először lélegeztetőgépen várta a gyógyulást, ám mivel nem reagált jól a terápiára, átszállították egy másik kórházba, ahol műtüdős kezelést kapott.
Erről először az egyik ismerőse tájékoztatott a színész Facebook-profilján kommentben. Most ugyanez a férfi közölte szintén a Facebookon, hogy ma éjjel Damu Roland elhalálozott, amit a színész családja a Blikknek megerősített. Damu Roland egészségi állapotáról idén nyár végén érkezett először hír. Akkor arról számolt be a bulvársajtó, hogy betegségei miatt már nem tudott munkát vállalni. Ismerősöktől és barátoktól próbált pénzt kérni, hogy ki tudja váltani a gyógyszereket.
Sokan meglepődtek, amikor szeptemberben Damu Roland az internet népéhez fordult segítségért, mondván, nagyon beteg, egész nap az ágyat nyomja, így viszont nem tud dolgozni (a betegsége előtt kőműves segédmunkásként tevékenykedett), de hát azért csak meg kéne élnie valamiből, mert bizony a számlákat neki is be kell fizetnie. „Ha tudsz, akkor segíts, légy szíves!” – Ismét a követőitől kuncsorog pénzért Damu Roland. Damu a Facebookon megosztott videójában elárulta, bármennyire is szeretne újra dolgozni menni, tüdőgyulladással, kétoldali mellhártyagyulladással, valamint gégegyulladással küzd, ezért többször is összefogást kért támogatóitól: Magyarán pénz kért, utalást várt a megadott számlaszámra.
A furcsa jelenség háttere (nevezetesen azt, hogy Roland mit várt az akár teljesen ismeretlen netezőktől) természetesen Jakupcsek Gabriellát is nagyon érdekelte, ezért fel is tette a kérdést a színésznek. Damu a beszélgetés ezen pontján egy rejtélyes, de mindenképpen aggasztó utalást tett az egészségi állapotára: „Megbetegedtem. Ez nem vicc! Nem vicc! És sokkal nagyobb a baj, mint gondolnád, de arról meg nem fogok beszélni. Sem neked, sem senkinek. Sokkal nagyobb a baj” – hangzott Roland baljós megfogalmazása.

AKTUÁLIS:

Főoldal