Most jött a hír! Na EZT már ne..! Pokolian nagy a baj! 1 perce bejelentette Rusvai Miklós az ÉV EGYIK LEGROSSZABB HÍRÉT! Ez Téged is érint!!


Rusvai szerint az új mutáció okozhatja a járvány ötödik hullámát Magyarországon! Karikó Katalin is megszólalt a koronavírus új mutációjáról, az omikronról, ami már Európában is felütötte a fejét. Karikó az ATV Híradónak nyilatkozott bővebben arról, mi lesz akkor, ha új oltóanyagot kell gyártani a vírus új variánsa miatt. A tudósnő mellett pedig további szakemberek is megszólaltak.
Jó hírt jelenthet a Sinopharm-vakcinával oltottaknak az, amiről Boldogkői Zsolt molekuláris biológus számolt be a híradónak. Mint mondta, ugyan az omikron csökkentheti az mRNS-vakcinák hatékonyságát a tüskefehérje-mutációi miatt, azonban ez az elölt vírust alkalmazó vakcinákat kevésbé érinti - ide tartozik a kínai vakcina is. Hogyha egy olyan mutáció történik, ami elsősorban a tüskefehérjére korlátozódik, akkor ezeket az inaktivált vakcinákat ez kevésbé érinti. Tehát valószínű, hogy a relatív hatásossága a Sinopharm-vakcinának jobb lesz, mint a Pfizeré - mondta, illetve azt is hozzátette, hogy a Szputnyik, Janssen és AstraZeneca vektorvakcináknál is új oltóanyag kifejlesztésére lehet szükség, ami két-három hónapba telne.
Rusvai Miklós virológus kijelentette a híradónak, hogy szerinte elképzelhető, hogy az omikron mutáció hozza majd magával Magyarországra a koronavírus ötödik hullámát. "Ha ez valóban terjedőképesebb, akkor valamikor jövő év elején indíthatja a fertőzési hullámot, tehát elképzelhető, hogy a légzőszervi betegségeknek ebben a szezonjában – amely szeptembertől április végégig tart – is két járványhullámmal kell majd számolnunk; ugyanúgy, mint az előzőben" - mondta, illetve azt is kiemelte, ha elkezd terjedni az új mutáció Európán belül, akkor akár további szigorításokra, határzárra is szükség lehet.
Vészesen közeledik a szupermutáns, Magyarország is leállította a légi forgalmat Dél-Afrikából Csehországban és Németországban is találtak gyanús eseteket, az egészségügyi hatóságok az omikron névre keresztelt (a sajtóban korábban nű-variánsnak nevezett) koronavírus-mutációra gyanakodnak. Egyelőre még további tesztekre van szükség, hogy biztosan kijelentsék, jelen van a változat a két országban. A cseh egészségügyi hatóságok délelőtt közölték, hogy gyanús eseteket találtak, ami miatt az omikron-variáns jelenlétére gyanakodnak.
Ezt egyelőre nem bizonyították, további vizsgálatokat végeznek. Kai Klose egészségügyi miniszter elmondta, hogy éjszaka több omikron-típusú mutációt fedeztek fel egy Dél-Afrikából hazatérő utazó szervezetében. Folyamatban van a vírusvariáns szekvenálása – írja a Portfolió.

AKTUÁLIS:

Főoldal