BORZALMAS HÍR JÖTT! Megtörtént az elképzelhetetlen! Öngyilkosságot követett el Damu Roland. Szomorú, de EZÉRT történt meg a tragédia:


A rendőrök törték fel a zűrös életű színész ajtaját, azonnal kórházba szállították. Szirénázó mentő és rendőrautók törték meg vasárnap este a VIII. kerület csendjét. Egy társasház előtt parkoltak le, az ott lakók sokáig nem tudták, mi történhetett, majd kiderült: az egyik lakó öngyilkosságot kísérelt meg. A ripost megtudta:
Damu Roland volt az, aki végezni akart magával. A színészt a Péterfy Sándor utcai kórházba szállították. Sokáig úgy tűnt, Damu sorsa rendeződni látszik, hiszen a börtönt és pszichiátriát is megjárt színész nemrég maga újságolta a Facebookon, hogy októberben és novemberben is nagyon sok helyre hívták önálló irodalmi estjeivel. Sőt, áprilisban arról is beszámolt, hogy a Pesti Szabad Szalon és Színház is komoly együttműködést fontolgat vele.
Azóta viszont valami történhetett, amitől úgy érezhette, nincs értelme az életének. A ripost úgy tudja: a színész vasárnap este hét óra körül gyógyszereket vett be, amire alkoholt ivott. A rendőrséget vélhetően egy ismerőse értesítette, aki tudott arról, mire készül. A kiérkező rendőröknek úgy kellett betörniük a lakás ajtaját, hogy megmenthessék a színészt, majd újra élesztették,és a Péterfy Sándor utcai kórházba szállítottak. „A hír sajnos igaz, valóban történt egy öngyilkossági kísérlet a házban.
Azt nem mondhatom el, hogy melyik lakó akarta eldobni magától az életet, de annyit mondhatok, hogy szerencsére túlélte” – mondta a társasház egyik lakója vasárnap este a ripost helyszínre érkező munkatársának. Forrás: nlc.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal