Megvan az ellenzéki előválasztás menetrendje valamint az is, hogy ez után..

Szeptember végén dőlhet el, hogy kik indulhatnak az egyéni választókerületekben az ellenzék jelöltjeként. Eldőlt, hogy pontosan mikor lesz az ellenzéki előválasztás – erősítette meg Kunhalmi Ágnes az RTL Híradónak.

A Magyar Szocialista Párt társelnöke megerősítette, hogy megvan az ellenzéki előválasztás pontos menetrendje. Eszerint szeptember végén dőlhet el, hogy kik indulhatnak az egyéni választókerületekben az ellenzék jelöltjeként. Ekkor lehet majd szavazni a miniszterelnök-jelöltre is, és ha valaki nem kapja meg a voksok több mint felét, akkor október elején lesz a második forduló, ahol már csak a miniszterelnök-elöltről lehet szavazni. A héten a hat ellenzéki párt vezetői előválasztási etikai kódexet is elfogadtak, amelyben vállalták, hogy annak alapján fognak kampányolni, és az előválasztás eredményét tiszteletben tartva segítik a győztes jelöltek további munkáját a kormányváltás érdekében. A közleményt aláírta a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP, valamint a Párbeszéd. Ennek ellenére Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a Partizánnak adott interjúban azt mondta, hogy szerinte Mesterházy Attila egyenlő a Fidesszel, és ugyanígy gondolkodik Tóth Csaba zuglói MSZP-s politikusról is.

AKTUÁLIS:

Főoldal