Rendkívüli HÍR!! Már gyerekek is kerülnek lélegeztetőgépre hazánkban! Ezekre a tünetekre jobb, ha figyelünk!!

A koronavírus-járvány harmadik hullámában háromszor annyi gyereket kell ellátni, mint korábban, többen is lélegeztetőgépre kerültek vagy műtüdő-kezelésre szorultak – mondta a Blikknek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet belgyógyászatának osztályvezető főorvosa. Dr. Szabó László szavai szerint a korábbi időszakban is voltak covid-pozitív betegeik, de többségük valamilyen egyéb gyerekbetegség miatt került a kórházba.

„Most viszont az a jellemző, hogy sokkal több olyan gyermek jön, akinek tipikus koronavírusos tünetei vannak: elhúzódó láz, nagyon rossz közérzet, szaglásvesztés, köhögés, tüdőgyulladás. Jobban megviseltek, betegebbek, akik most érkeznek hozzánk.” – mondta.

Változott a betegek életkora is. A járvány korábbi szakaszaiban inkább serdülőkorúak voltak, most viszont már fiatalabb életkorban is jönnek.

Ez azt jelenti, hogy két-három hetes újszülöttek is vannak köztük.

„A szülők elkapják a koronavírust, a csecsemő ott él velük egy családban, és csakhamar nála is jelentkezik a láz, az étvágytalanság, a rossz közérzet, a PCR-tesztje pedig pozitív lesz. Csecsemőkorútól a 18 éves gyerekig minden betegünk van most” – mondta. A harmadik hullámra jellemző az is, hogy míg korábban, ha a vírus be is került egy családba, legfeljebb egy embert betegített meg, most viszont mindenkit. A főorvos szerint tavasszal a normál vírusfertőzések is okozhatnak lázat, fejfájást, hasfájást. Ha viszont a gyermek elhúzódóan lázas, vagyis több mint három napig van magas láza, és nehezen kap levegőt, esetleg fullasztóan köhög, akkor már covidra kell gyanakodni. A gyerekeknél külön kockázatot jelent a MIS-C, vagyis a többszervi gyulladás kialakulása. Az ebben szenvedő gyerekek majdnem fele kerül intenzív osztályra, mert keringéstámogatásra van szükségük.
A járványon átesett gyerekek utógondozása is hosszú.

MIUTÁN MEGNYUGTATÓ ÁLLAPOTBAN HAZAENGEDTÜK ŐKET, A GYEREKEKET RENDSZERESEN VISSZAHÍVJUK, ÉS 1-2-3-4 HETENTE ELLENŐRIZZÜK ŐKET. AZT TAPASZTALJUK, HOGY HETEKKEL KÉSŐBB IS NAGYON FÁRADÉKONYAK, NEM BÍRJÁK ÚGY A FIZIKAI TERHELÉST, MINT KORÁBBAN.

– mondta a főorvos.

AKTUÁLIS:

Főoldal