7 nappal a Covid oltása után hunyt el a 38 éves tanárnő! Nyugodjék Békében!

7 nappal a Covid oltása után hunyt el a 38 éves tanárnő – semmilyen alapbetegsége nem volt. Elhunyt egy 38 éves középiskolai tanárnő Szlovákiában, aki nemrég kapta meg az AstraZeneca koronavírus elleni oltást. Antóniát február 13-án oltották be, majd néhány nappal később a szlovák közszolgálati televíziónak arról nyilatkozott, hogy az oltás után súlyos mellékhatásokat tapasztalt - magas lázat, súlyos fejfájást és izomfájdalmat érzett. Egy héttel az oltás beadása után került kórházba, ahol február 27-én meghalt. A halál pontos oka a boncolást követően derül ki, a nő halálát valószínűleg agyi ödéma és tüdőembólia okozhatta. Antónia egyébként trombofíliás volt, ami genetikailag hajlamossá tesz a trombózis kialakulására. Szakértők hangsúlyozzák, nincs bizonyíték arra, hogy a 38 éves tanárnő halála összefüggésben lenne a vakcina beadásával - írja a ma7.sk. Szlovákiában eddig 804 esetben jelentettek komolyabb oltási reakciókat az AstraZeneca vakcina beadása után. Halálesetet nem jelentettek az oltással összefüggésben.
A napokban Európa szerte ideiglenesen felfüggesztették a brit-svéd vakcina beadását, miután az oltást követően halálesetek történtek, és felmerült a lehetősége, hogy az oltás megnöveli a trombózis kialakulásának kockázatát.

AKTUÁLIS:

Főoldal