
Scherer Péter számtalan díj és elismerés birtokosa volt, köztük a Fővárosi Önkormányzat díját (1995), a Színikritikusok díját (1995), a Magyar Filmkritikusok Díját (1999), a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét (2007) és a Jászai Mari-díjat (2009) is magáénak tudhatta. A Karinthy Színház szerint a magyar színházi élet pótolhatatlan alakja volt, akivel a Karinthy Színház közönsége rendezőként és színészként is találkozhatott. Különleges jelenléte, humora és embersége örökre velünk marad – fogalmaztak. A kecskeméti Katona József Nemzeti Színház arról írt, hogy Scherer Péter az egyik legjobb humorú színházi alkotó volt, aki ebben az évadban rendezett először Kecskeméten.
„Bíztunk benne, hogy ennek a közös munkának lesz még folytatása! Isten veled, Pepe!” 64 éves korában, súlyos betegsége következményeként meghalt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész. Kedden még játszott volna egy színdarabban a Zenthe Ferenc Színházban. „Scherer Péter barátunk ma délelőtt örökre elaludt” – közölte Facebook-oldalán a Nézőművészeti Kft. Az ikonikus színész 64 éves volt. A társulat egyben közölte, ma (kedd) este 9 órakor virrasztást tartanak a B32 Galéria és Kultúrtérben, a Bartók Béla út 32. szám alatt. A Zenthe Ferenc Színház szinte egy időben közölte, hogy A fajok eredete című mai előadása „előre nem látható váratlan körülmények miatt a mai napon elmarad”. A darabban Scherer Péter is játszott volna Mucsi Zoltán és Thuróczy Szabolcs oldalán.