Nyomjon már legyen kedves egy lájkot aki gyerek korától fogyasztja a kocsonyát és még kutya baja nem volt tőle! Figyeld mit írnak róla:


Eddig is szerettem a kocsonyát, de most leesett az állam, hogy ezt megtudtam! Mindenki imádja a kocsonyát, és most kiderült, nagyon egészséges ez a téli kedvenc étel. Amikor húst fogyasztunk, a test általában túlságosan leterhelődik, nehezen tudja egyszerre feldolgozni, és megemészteni a zsírt és a fehérjét. Ezért van az, hogy közvetlenül a húsevés után nehéznek, érezzük a gyomrot, legszívesebben ledőlnénk.
Ilyenkor a test rengeteg energiát kell fektessen abba, hogy lebontsa a húst. A szakemberek szerint sokkal egészségesebb, ha a sertést kocsonya formájában esszük, hiszen fele annyit kell küzdjön vele a gyomor, és az emésztőszervek. Régen úgy tartották, hogy a kocsonya túl nehéz, és nem egészséges, azonban mára ez a szemlélet megváltozott. A dietetikusok szerint a kocsonya nagyon gazdag könnyen emészthető aminosavakban. Éppen ezért nagyon hasznosak lehetnek a kozmetikaiparban is, hiszen kiváló regeneráló hatással rendelkeznek. A kocsonya fogyasztása szépíti a bőrt a magas kollagéntartalma miatt.
A kocsonya lizintartalma folytán erősíti az immunrendszert, C-vitamin tartalma miatt pedig elősegíti a benne található kollagén felszívódását, és újratermelődését, így nagyon jót tesz a haj, a bőr, és a köröm egészségének is. A tökéletes kocsonya titka a kioldódó zselés anyagban, a zselatinban rejlik, Ehhez sok csontot kell belefőzni. A bőr, a fül, és a köröm szintén magas zselatin tartalmú. A kocsonyát ehetjük egy nagy adag salátával, így hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egészségesebb legyen. -szupertanacsokblog.hu.

AKTUÁLIS:

Főoldal