FRISS!!! MA REGGEL JÖTT A SZÖRNYŰ HÍR KARSAI DÁNIELRŐL! TESTVÉRE ERŐSÍTETTE MEG A SZÍVSZAGGATÓ HÍRT! 😢


Az ALS-betegséggel küzdő Karsai Dániel alkotmányjogász tavaly ősszel lépett a nyilvánosság elé, hogy társadalmi vitát indítson és a strasbourgi bíróságon elérje, hogy Magyarországon legalizálják az aktív eutanáziát. Azóta sok minden történt: rengeteg interjút adott, vitázott az eutanázia vallási vetületéről, felszólalt Strasbourgban, megnyilvánult politikai kérdésekben, népszavazási kezdeményezést adott be, amit aztán elkaszáltak, bement a parlamentbe, ahol aztán a kormánypárti politikusok szemlesütve elsétáltak mellette.
Mostanra viszont inkább a testi leépüléséről szóló hírek érkeznek vele kapcsolatban, hogy befejezte ügyvédi tevékenységét, gyomorszondával táplálják és tüdőgyulladást kapott. Ennek ellenére Karsai nem adta fel azt a harcot, ami miatt a nyilvánosság elé lépett, bár szavait már nagyon nehezen lehet érteni, még interjúkat ad az ágyában fekve, folyamatosan látogatókat fogad és aktívan dolgozik egy róla szóló darabon is. Valószínűleg ennek a küldetéstudatnak köszönhetően egyezett bele, hogy eltöltsünk nála több mint 12 órát. A legintimebb pillanatokban sem küldött ki minket a szobából, ami egy szavak nélküli állásfoglalás az alkotmányjogásztól. Bővebben: IDE kattintva olvasható tovább

AKTUÁLIS:

Főoldal