FRISS!! 😲 Mi történt?! Megtámadták Magyar Pétert! Durva támadás érte 😲😡


Megtámadták Magyar Pétert! Durva támadás érte: Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szerint Magyar Péter miatt ült le olyan hamar a pedofilbotrány. Szolnokon tartott rendezvényt a Demokratikus Koalíció (DK), ahol Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke arról beszélt: a kegyelmi ügy után Orbán Viktor megpróbálta megőrizni hatalmát, melyhez egyrészt le kellett vennie a témát napirendről, másrészt meg kellett osztania az ellenzéket.
Erre jelentett megoldást Magyar Péter, akinek köszönhetően a pedofilbotrány minden idők legnagyobb, ám legrövidebb kormányválsága lett Magyarországon – vélekedett. Dobrev Klára azt mondta: az egész országon érződik, hogy az embereknek elegük van a Fideszből, változást akarnak. Ugyanakkor a többség összeszorított foggal próbál túlélni és nem mer megszólalni, mert fél a következményektől, miközben alig várja, hogy „végre véget érjen az a rémálom, amelyet Orbán-rendszernek hívnak” – tette hozzá. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal