Letöltendő büntetést kapott, azonban az államfő felfüggesztette a büntetését. Novák Katalin, az egykori takarítónő, akit korábban egy bíróság takarítóként alkalmazott. Az asszonyt azért ítélték egy év tíz hónap börtönre, mert rendszeresen átnézte és lefényképezte a bírók asztalain található iratokat mobiltelefonjával. Azután mindig visszatette azokat az eredeti helyükre – derült ki a hvg.hu információiból.
A takarítónőt felvételi beszélgetésén tájékoztatták a munka bizalmi jellegéről, és esküt is kellett tennie. Feladata az volt, hogy a meg nem nevezett bíróság elnöki irodáját és az azonos szinten található helyiségeket tisztán tartsa. Bár mindent beismert a tárgyaláson, vallomást nem tett. Az elsőfokú ítéletben súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy visszaélt bizalmi pozíciójával, míg enyhítő tényezőként a beismerő nyilatkozatot és a megbánást. Az ítélet indoklásában a bíró megjegyezte, hogy az ilyen tevékenység súlyosan megrendítheti a bíróságokba vetett közbizalmat, mivel az emberek jogosan várják el, hogy a bíróságokon lévő adatok és az ügyek adatai illetéktelenek számára ne legyenek hozzáférhetőek.
Ez a cselekedet tehát jelentős mértékben alááshatja a közbizalmat. Később az ügy a Kúriára került, ahol tavaly április 18-án tartottak tanácsülést. Bár a felülvizsgálati indítvány nem volt alapos, ekkor már tudni lehetett, hogy kegyelmet kapott. „A köztársasági elnök 2023. február 7. napján meghozott, az igazságügyi miniszter által 2023. február 9. napján ellenjegyzett KEH/443-7/2023. számú határozatával a terheltet szemben kiszabott büntetés hátralévő részének végrehajtását kegyelemből 2 évi próbaidőre felfüggesztette” – olvasható a dokumentumban. Forrás
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Hírességek
/
itthon
/
Tudtad-e
/
Most érkezett! Döbbenetes bejelentést tettek Novák Katalinról:
Most érkezett! Döbbenetes bejelentést tettek Novák Katalinról:
in
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
itthon,
Tudtad-e
AKTUÁLIS:
Tudtad-e
Címkék:
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
itthon,
Tudtad-e