DRÁMA: Klinikai halottá nyilvánították Rékasi Károlyt


Dráma: Klinikai halottá nyilvánították Rékasi Károlyt. Rékasi Károly 2015. június 30-án szenvedett motorbalesetet, amikor egy szabálytalanul kanyarodó autós elütötte. Három hetet töltött a kórházban, több mint egy héten át intenzív osztályon ápolták. Az azóta eltelt években további műtétekre is szüksége volt.
A színész Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorának legújabb adásában elmondta, szerinte kicsit meghalt a baleset helyszínén, ami pedig utána történt, az a mai napig talány számára. Megérkeztek a mentők, akiknek ismeretlenül is folyamatosan hálával tartozom. A klinikai halál állapotában voltam. Azt mesélték Gerdámnak (Pikali Gerda színésznő, Rékasi Károly felesége – a szerk.), hogy amikor visszatértek az életfunkcióim, folyamatosan latinul beszéltem. Ez az életem egyik lényeges hiátusa: soha semmilyen módon idegen nyelvet nem tudtam megtanulni, pedig több módon is tettem rá kísérletet.
A mentőorvos, akinek tudnia kell latinul, azt mondta, hogy összefüggően, értelmesen beszéltem latinul. Ha az embernek csak egyetlenegy élete van, én pedig nyilvánvalóan nem tudtam megtanulni 60 éves koromra egyetlen idegen nyelvet sem, akkor ez honnan jött? Döntse el mindenki, hogy egyszer vagyunk-e itt ebben a formában, vagy akár többször is előfordultunk. Én ezt bizonyítéknak fogom föl, nem nagyon tudom megmagyarázni – mondta Rékasi az interjúban, amit az nlc szemlézett. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal