RENDKÍVÜLI! Váratlan fordulat! Ma megtörte a csendet: Kitálalt Magyar Péter barátnője


Ma megtörte a csendet: Kitálalt Magyar Péter barátnője: „Ami most történik, arra nem lehet felkészülni”: Sok dolog miatt nagyon nehezen élik meg ezt az időszakot. Vogel Evelin szerint négy-öt óra alvással kevesen bírnák úgy, ahogy Magyar Péter.Az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába került Magyar Péter barátnője, Vogel Evelin megtörte a csendet:
A Blikknek nyilatkozott az elmúlt időszakról. „Sok dolog miatt nagyon nehezen éljük meg ezt az időszakot. Minden pillanat hasonlóan nehéz. Négy-öt óra alvással kevesen bírnák úgy, ahogy Péter. Elképesztő, én például nem bírom! – mondta a lapnak Magyar barátnője.” A 34 éves, belsőépítészként dolgozó Evelin (egy válogatott vízilabdázó, Vogel Zsolt lánya) azt is hozzátette, hogy ami most történik, arra nem lehet felkészülni. „Ugyanakkor hatalmas támogatást is kapunk, ez segít minket az akadályok leküzdésében, s erőt ad a folytatáshoz” – mondta Vogel.
Mint ismert, Magyar Péter volt felesége, Varga Judit családon belüli erőszakkal vádolta meg a férfit, de Magyar tagadta a vádakat. A volt igazságügyi miniszter korábban a Hajdú Péternek adott interjúban beszélt arról, hogy lelkileg bántalmazta őt Magyar Péter, és olyan is előfordult, hogy terhesen nekilökte egy ajtónak. Magyar Péter korábban elismerte, hogy a párja, de szemmel láthatóan próbálják óvni a kapcsolatukat. A közösségi oldalára például azt írta, „amikor egy ajtó bezárul, a Jóisten kinyit egy ablakot, itt van az a lány, aki tudja” – így utalt arra, hogy van valakije. Március 8-án, nőnapkor pedig egy közös fotót tett ki a Facebookra, amelyen puszit ad szerelme arcára, a képhez pedig azt írta: „Csak együtt sikerülhet”. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal