Kiderült, MI valójában Alekosz legmagasabb iskolai végzettsége. Teljesen ledöbbentünk.. EZ azért sok mindent megmagyaráz


Már egészen fiatalon tudta, mivel szeretne foglalkozni. Nagy Alekosz nemrég Ágai Kis András Mutasd magad! című podcastjében volt vendég, ahol többek között a szerelmi életéről, internetes megnyilvánulásairól, tévés szerepléseiről és a nyilvános megítéléséről is szó esett. A beszélgetésből megtudhattuk, hogy az egykori ValóVilág-győztes foglalkozását tekintve hivatásos sztárnak tartja magát. Mint kiderült, a görög botrányhős már középiskolában beszüntette a tanulmányait, ugyanis a zene világában képzelte el a jövőjét.
A prioritás 14 éves koromtól kezdve csak a zene volt, semmi mással nem foglalkoztam, abból is éltem. Semmi mással nem akartam foglalkozni, csak azzal, és elég magas szintre is jutottam. Nagyon jól működött, jól is éltem belőle, majd jött a ValóVilág, ezért félbe kellett szakítani – idézi a Blikk Alekoszt, aki egyébként a zenélés mellett egy rövid ideig más hivatásokban is kipróbálta magát: „Autószerelő akartam lenni, jártam is tanműhelyekbe, szerszámkészítőnek is tanultam, de aztán 16-17-18 éves koromra annyira beindult a zene, hogy kiszálltam. (…) Ezért nekem nyolc általános a legmagasabb iskolai végzettségem, és nem is akartam ennél többet” – árulta el valóságshow-hős.

AKTUÁLIS:

Főoldal