DRÁMA! Megtették Magyar Péter édesanyjával: Most üzent a támadóknak


Magyar Péter, az utóbbi időben előtérbe került politikai alak, március 15-én sokakat megérintett szavakkal és gondolatokkal. Az Andrássy útra gyűlt tömeg kíváncsian várt rá, és nem csalódott: Magyar Péter megosztotta velük édesanyjának történetét és most az ő védelmére kelt. Az eseményen Magyar Péter elárulta, hogy az édesanyja is részt vett a rendezvény előkészítésében, és most, hogy őt támadják, kénytelen volt az ő védelmére kelni. Az édesanya, dr. Erőss Mónika, hosszú éveken át dolgozott a bíróságon, és most, hogy közeledik a nyugdíjkorhatár, ellenfelei mindenféle támadást indítanak ellene.
Magyar Péter egy friss posztjában osztotta meg édesanyja helyzetét a közönséggel. “Édesanyám 40 éve bíró volt, a Kúria főtitkára, és jelenleg az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese. Júliusban megszűnik a bírói megbízatása, mert eléri a bírói felső korhatárt. De előtte még megpróbálják meggyalázni a 40 éves pályafutását és megkérdőjelezni a bírói függetlenségét” – írta a bejegyzésben, hozzátéve: a nemrég elhunyt nagyapja után „most ő került a rogáni propagandista zsoldosok célkeresztjébe.” A támadások hátterében politikai indítékot sejtenek, hiszen Magyar Péter egyre inkább a középpontba kerül a politikai életben. Az ellenzék és a sajtó általában a jogállamiság és a bírói függetlenség védelmezőjeként emlegeti magát, de most, amikor egy bíró, dr. Erőss Mónika, az édesanya, akit közel 40 éve függetlenül látott el bírói feladatokat, kerül támadások kereszttüzébe, felmerül a kérdés: vajon valóban az igazság védelmét szolgálják-e ezek a támadások? „Egy újságírói kérdésre annyit mondtam pár napja, hogy anyukám is segített nekem a március 15-i rendezvény előkészítésében. Ezért most a Hont András-féle fizetett trollok fegyelmit követelnek ellene és nyilvánosan próbálják lejáratni” – tette hozzá. Hont András a Facebook-oldalán a következő szöveg olvasható, amelyre Magyar most válaszolt: „Magyar Péter a Partizán-interjúban elmondta, hogy a március 15-i rendezvényben a legtöbbet az öccse, a barátnője és az édesanyja segített.
Utóbbiról megírták, hogy ő az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettese, de azt nem, hogy ez a beszámoló mit jelent és minek kéne következni. Amennyiben fontos a jogállamiság meg a bírói függetlenség, amelyért az ellenzéki közvélemény és a sajtó annyit szokott aggódni, akkor dr. Erőss Mónika ellen azonnal fegyelmi eljárást kéne indítani, és amennyiben igaz Magyar Péter állítása, fölmenteni a tisztségéből. Az egyik hatalmi ág vezető tisztségviselője tevékeny szerepet vállal egy másik hatalmi ág belharcaiban, és közben a pártatlanságára tett esküjét is megszegi. Vagy Magyar Péter hazudik.” „Hogy mivel segített nekem anyukám március 15. előtt?” – folytatja posztját Magyar Péter Amivel az édesanyák szoktak. Meghallgatott, támogatott, néha megölelt, biztatott és persze nagyon aggódott. Hogy ez a propagandistáknak ismeretlen érzés? Sajnálom. „Szerintem ma Magyarországon nem ez veszélyezteti legjobban az igazságszolgáltatás függetlenségét. Talán az több kérdést felvet, amikor az Országos Bírói Hivatal elnöke a saját lakásán konyakozik a regnáló igazságügyi miniszterrel, miközben valószínűleg nem a gyeplabda szabályairól társalognak. Hogy most épp ettől az elnöktől követelitek, hogy indítson fegyelmit édesanyám ellen, aki 40 éve független bíró? Zsoldosok vagytok. Abból is a legrosszabb fajta” – zárja üzenetét Magyar Péter. Magyar Péter egyértelműen kiáll édesanyja mellett és elutasítja azokat a támadásokat, amelyekkel szemben az édesanya, dr. Erőss Mónika került.

AKTUÁLIS:

Főoldal