Politikai értelemben rengeteget, anyagi értelemben viszont jóformán semmit sem vesztett a lemondásával Novák Katalin. Volt köztársasági elnökként lényegében ugyanolyan színvonalon élhet tovább, mintha a hivatalában marad. Államfői fizetését (ami jelenleg 4,6 millió forint havonta) ugyanúgy élete végéig megkapja a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény alapján, ráadásul az infláció miatt sem kell aggódnia, mert minden évben automatikusan megemelik a juttatást a bruttó átlagkereset-növekedéssel megegyező mértékben.
Ha kéri, az állam biztosítja a méltó lakhatását is – írta a 24.hu. Novák Katalint ezen kívül élete végéig megilleti a személyes autóhasználat, a gépjárművezetőt a rendőrség biztosítja. Jár neki egy háromfős titkárság, továbbá kiemelt egészségügyi ellátás – ezek is haláláig szóló juttatások. Lesz éves kerete, amelyet tetszés szerint oszthat szét a neki szimpatikus szervezetek között. Tavaly a volt köztársasági elnökök 73–73 millió forint felett rendelkezhettek. A külföldi hivatalos programjaira első osztályon utazhat repülőgépen és vonaton egyaránt, továbbá használhatja a kormányvárót is. Egyetlen kiváltságtól esne el Novák a lemondása esetén: nem vehetne igénybe többet különgépet. Nem tudtad? A 2011. évi CX. törvény határozza meg az elnök javadalmazását, amely élete végéig jár. Két esetben nem kaphatja meg ezt a kivételes bánásmódot, s ezt is kodifikálja a törvény: összeférhetetlenség kimondása, valamint a köztársasági elnöki tisztségtől való megfosztása esetén.
Ezek jelen esetben nem állnak fenn. A volt köztársasági elnököt havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű pénzbeli juttatás illeti meg, ami jelenleg az országgyűlés elnöke tiszteletdíjának 1,1 szerese, köztársasági elnökként a három legtöbbet kereső közjogi méltóság között van: havi bruttó 4,59 millió a fizetése. A volt köztársasági elnököt a törvényben meghatározott feltételekkel – kérelmére – megfelelő lakás használatának joga, legfeljebb háromfős titkárság alkalmazása, térítésmentes egészségügyi ellátás és valamint személyes gépkocsihasználat illeti meg. Emellett a volt köztársasági elnök munkáját segítő titkárság számára az Országgyűlés Hivatala kizárólag hivatalos célú használatra egy személygépkocsit biztosít. A személygépkocsi használatával összefüggésben felmerült költségeket is az Országgyűlés Hivatala biztosítja, továbbá a volt köztársasági lakásának fenntartásához 1 fő személyzetet is biztosít. Forrás
Home
/
Aktuális
/
Egészség
/
Élet
/
emberek
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Hírességek
/
itthon
/
Tudtad-e
/
Ennyi pénzt kap HAVONTA élete végéig Novák Katalin, a lemondása után is! ...kapaszkodjanak meg!
Ennyi pénzt kap HAVONTA élete végéig Novák Katalin, a lemondása után is! ...kapaszkodjanak meg!
in
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
itthon,
Tudtad-e
AKTUÁLIS:
Tudtad-e
Címkék:
Aktuális,
Egészség,
Élet,
emberek,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
itthon,
Tudtad-e