DRÁMA a parlamentben. Megtették Varga Judittal! Kezd teljesen elszabadulni a pokol.- ERRE senki nem számított


Megtették Varga Judittal is. Völner Pál Varga Judit és Bayer Zsolt sms-eit is bevitte a bíróságra. Kedd délelőtt a Fővárosi Törvényszéken Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára, a másodrendű vádlott vallomást tett. Az elbukott fideszes politikus a tárgyalás során kifejezte azt a véleményét, hogy az ügyben hallgatni kellene Varga Judit elődjét, Trócsányi Lászlót, és említést tett egy esetleges koncepciós pertől.
Völner Pál álláspontja szerint az államtitkárok közvetlenül a miniszter irányítása alatt álltak, és 2014-től Trócsányi László vezette a tárcát. Völner elismerően nyilatkozott Trócsányi szervezőkészségéről, hangsúlyozva, hogy ha bármilyen szabálytalanságot észlelt volna, a miniszter intézkedett volna. Az államtitkári tisztséget Molnár Zoltán töltötte be, akihez 2015 és 2019 között tartoztak a végrehajtói kar ügyei. Vízkelety Mariann ténylegesen kinevezte a végrehajtókat. Völner Pál úgy véli, ezek a tanúk képesek lennének tájékoztatni a bíróságot arról, hogy ő nem befolyásolta a végrehajtói kinevezéseket.
A másodrendű vádlott azt javasolta, hogy hallgassák meg Varga Juditot tanúként, és bemutatott néhány sms-t a jelenlegi igazságügyi minisztertől, valamint Bayer Zsolttól, amelyekben információkat kért tőle, és kérdéseket intézett bizonyos ügyekben. Völner Pál a bíróságnak három sms-t nyújtott be Varga Judittól, amelyekben a miniszter asszony kérte a tájékoztatást. Az üzenetek 2019 novemberéből, 2020 januárjából és 2021 májusából származnak. Völner Pál hangsúlyozta, hogy az sms-ek bizonyítják, hogy őt politikusok, polgármesterek és államtitkárok keresték különböző ügyekkel kapcsolatban. Korábban lehallgatási jegyzőkönyvek alapján Völner Pál büszkélkedett a felesége előtt azzal, hogy határozott álláspontja révén bizonyos emberek meginognak. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal