Jó hírt kaptak a nyugdíjasok! Orbán tartja a szavát! EKKORA BRUTÁLIS összeg üti a markukat hamarosan! - RÉSZLETEK:


Most pénteken már érkezik is a 6 százalékkal megemelt nyugdíj. Már csak néhány napot kell várniuk a nyugdíjasoknak és pénz áll a házhoz. Pénteken, azaz január 12 -én ugyanis érkezik a 6 százalékkal emelt nyugdíj, ami nemcsak követi, de meg is haladja a várható inflációt. A Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint ugyanis idén 4-5 százalék körül emelkedhetnek a fogyasztói árak, így a mostani 6 százalékos nyugdíjemelés magasabbnak bizonyul, mint a várható infláció.
Most januártól átlagosan 13 ezer forinttal lesz több a nyugdíj, februárban pedig érkezik a 13. havi nyugdíj, vagyis az év második hónapjában kéthavi járandóságot visz ki a postás egyszerre. Ez pedig mindenképp remek hírnek számít az idősek számára. Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakértő a hirado.hu beszámolója szerint elmondta, hogy az infláció és a kamatok csökkenése, a folyamatosan bővülő beruházások és az uniós pénzek folyósítása is a gazdaság fejlődését, illetve az emberek jólétét segíti. Örülhet, aki dolgozik, mert a gazdaság jól fog működni, és lesznek munkahelyek, a bérek is növekedni fognak.
És örülhetnek a nyugdíjasok is, hiszen a jó gazdasági dinamika a nyugdíjprémiumban is meg fog majd mutatkozni –hangsúlyozta Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium gazdaságpolitikai műhelyének vezetője az M1-en. Januártól egyébként a nyugdíjak mellett a minimálbér, a garantált bérminimum és a családtámogatások is jelentősen emelkednek. A gyermekgondozási díj maximális összege 373 ezer forintra nő, ami háromszorosa annak, amit 2010-ben kaptak az édesanyák. A gyermekek otthongondozási díja 100 ezer forintról mostanra több mint 266 ezer forintra emelkedett. De idén jelentősen nő a gyermekápolási táppénz is, ennek a juttatásnak a napi maximális összege csaknem 18 ezer forint lesz. Ezen jó hírek ellenére, a Nyugdíjas parlament elnöke nemrégiben lesújtó számokat közölt az ATV Híradóban.

AKTUÁLIS:

Főoldal