S.O.S! !KÖZLEMÉNY! Halálos tömegbaleset történt Újpesten, egy vétlen édesapa az áldozat.. A balesetet okozó sofőr elmenekült. ŐT keresi a rendőrség: - Segítsen Ön is!


Összeütközött négy személygépkocsi és egy autóbusz Budapest IV. kerületében, a Rózsa utcában, a Görgey Artúr utca közelében – adta hírül a katasztrófavédelem hétfő este. A tájékoztatás szerint egy ember beszorult az egyik járműbe. Őt feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek a műszaki mentést végző fővárosi hivatásos tűzoltók.
Wintermantel Zsolt volt kerületi polgármester később azt írta a Facebookon, hogy a férfit újra kellett éleszteni, de végül belehalt a sérüléseibe, míg a balesetet okozó sofőr elmenekült a helyszínről és nagy erőkkel keresi a rendőrség. Négy személyautó és egy menetrend szerint közlekedő busz karambolozott abban a balesetben, amelyben az egyik vétlen sofőr életét vesztette. A tragédia hétfő este történt a IV. kerületben, a Rózsa utca és a Görgey Artúr utcai kereszteződés közelében. A közösségi médiában elérhető beszámolók szerint két autó és a busz a piros lámpánál várakozott, amikor egy személyautó vélhetően szabályosan lekanyarodott.
Szemből azonban egy másik személyautó nagy sebességgel érkezett, és belerohant. Az ütközés erejét mutatja, hogy a kanyarodó jármű a járdán állt meg. Mások szerint viszont a vétlen jármű a busz mögött várakozott, amikor hátulról belerohant a vétkes. A vétlen sofőr a hírek szerint egy édesapa volt, aki a kislányával utazott, úgy tudni, neki nem esett komolyabb baja. Az édesapa azonban beszorult a járműbe, őt feszítővágóval szabadították ki, majd átadták a mentőknek. Helyszíni beszámolók szerint újraélesztésre is szükség volt. A rendőrség arra kéri a lakosságot,hogy egy megosztással segítség a munkájukat. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal