Elvették a fiam életét! Mindössze 21 év jutott neki..


A fiam Dóra Árpád péntek este elment a barátaival darts-ni,4 sört ivott azt mondták ,hajnalban olyan 2 óra körül váltak el egymástól, de még Árpi a fiam egy üveg sört haza is hozott. Másnap 2015.04.25-én nem volt semmi probléma pihent tv-zett.Vasárnap délelőtt kezdődött nála a rosszullét, orrvérzés és remegés kapta el. Kijöttek a mentősök.. a vérnyomása kicsit magas volt, de más problémát nem találtak nála ezért úgy döntöttünk ha nem muszáj ne vigyék be a mentősök ugyan ezt mondták. Hétfőn a fiam újra rosszul lett, nem evett wc-ni se tudott csak az állandó remegés volt nála jelen később alvás problémák is jelentkeztek. Mivel kedden sem lett jobban teljesen legyengült menni sem tudott, újra szóltunk a mentősöknek akik nem jöttek ki azt mondták hivjuk a háziorvost, de mivel ő beteg szabadságon volt más jött ki helyette, telefonhivás után 2 órával.
Fiamat megvizsgálva nem talált semmi hibát azt mondta,hogy vigyük be a sürgősségire,de akkor már a fiam a poharat se tudta megfogni annyira remegett. Fél egykor bevittem a sürgősségire ahol kivizsgálva fiamat, többszörösen elhangoztatva,hogy szimulál. A laboreredményre vártunk egy órán keresztül akkor kijött az orvos félre hivott, papirok nélkül közölte velem a fiam vizeletéből két féle drog mutatható ki. Lejött a főorvos asszony aki betolta akkor már egy tolókocsiba ülő fiamat egy helységbe ahol megvizsgálta amikor beszerettem volna menni a fiam után engem nem engedtek be a válasz annyi volt ha az orvos szeretne velem beszélni akkor bemehetek. Egy kis idővel később kihozták a folyósora ahol vártunk, jött egy fiatal ápoló aki közölte velünk,hogy átmegyünk a Psychiatriara ahol minket várt egy másik főorvos asszony, bementünk a kezelőbe hárman a főorvos a fiam és én ahol megbeszéltük,hogy két-három nap bent tartják infúziós kezelést fog kapni és utána hazajöhet. Elmondtam a főorvos asszonynak, hogy a gyerekemet csak a nyitott osztályra vihetik és megtiltottam,hogy levigyék a zárt osztályra amibe a főorvos bele is egyezett. Betolták a fiamat egy szobába a nővér zavarodottan nézett ránk,hogy mit keresünk ott amig ágyneműt húzott otthagytam a fiamat elmentem megkeresni a főorvost, nem találtam mire vissza értem a fiam közölte kapott egy injekciót a fenekébe úgy hogy a nővér azt se tudta mivel vittük be.
A fiam befeküdt az ágyba és megnyugtattam,hogy most már jó helyen van és elköszöntem tőle. Másnap reggel tiz órakor munkahelyemről érdeklődtem fiam állapotáról, megnyugtatott a nővér ’Nyugodjon meg anyuka, az Árpi reggelire már evett is egy pár falatot és jól van’ mivel este hatig dolgoztam fél hétkor tudtunk a családommal bemenni látogatni és már nem találtuk a fiamat a helyén akkor már megijedtem kerestem a főorvost nem találtam és lementünk az alsó szintre a dohányzó résznél egy fiatal fiú közölte velünk,hogy már tegnap este levitték a fiamat a zárt osztályra ahol csengettünk kijött egy ápoló aki megkérdezte hogy a drogos fiúhoz jöttünk? Családommal meglepődve idegesen válaszolva: nem! a fiamhoz jöttünk a Dóra Árpádhoz. Ezek után bementünk és elképesztő állapotba találtuk a fiamat: teljesen magánkivűli állapotba bepelenkázva, kikötve mi családtagok is sokkos állapotba kerültünk a látványtól , próbáltuk szóra birni de nem ismert fel minket. Az ápolóhoz fordulva kérdeztem tőle mit csináltak a fiammal? amire azt a választ kaptuk nyugodjunk meg ő naponta több 10 ilyen esettel találkozik és ez egy természetes folyamat , nem lesz semmi baj. Rohantam kétségbe esetten kerestem a főorvost, de nem találtam ismét sehol újra az ápolóval futottam össze akitől kétszer is megkérdeztem hogy ’Ugye nem fog baja lenni a fiamnak? Ugye nem fog meghalni?’ ő azt válaszolta: ’Nyugodjon meg asszonyom holnapra már semmi baja nem lesz. Fél kilenckor hazajöttünk. Csütörtök reggel 6 órakor csörgött a telefonom amikor felvettem közölték velem,hogy a fiam meghalt. Zárójelentéseket megkapva tehetetlenül megtörve olvassuk,hogy a kórház hamis adatokat, eseményeket, más informácókat rögzitett bele még a szülőt is meghazudtolva, fénymásolt ekg papirt kaptunk olyan időponttal amikor még a fiam az otthonába tartózkodott a házi orvosra várva. Olyan információt is olvastunk,hogy a fiamat mentő vitte be eszméletlen állapotba miközben a mentő ki se jött hozzá. A boncolási és a toxikológiai eredmény is azt igazolja,hogy a fiam szervezetébe se drog sem alkohol nem mutatható ki , ennek ellenére a fiamat úgy kezelték mint egy drogost és ez okozta halálát. Az állatokkal nem bánnak úgy mint amit az én fiammal műveltek. Elvették a 21 éves fiam életét és a mai napig nem kapok rá választ mi okozta a halálát mert biztosak vagyunk abban,hogy orvosi műhiba történt a kórház hallgat és nem foglalkoznak azzal,hogy tönkre tették egy család életét. Kérem aki ebben az ügyben tud segiteni jelentkezzen mert megkell tudnom miért halt meg a fiam egészségesen két nap alatt a kórházban. Dóra Árpád (1994.02.12-2015.04.30) élt 21 évet. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal