Rendkívüli: Vagyonosodási eljárást kezdeményeztek Orbán Viktor ellen. Döbbenet, mi derült ki! - RÉSZLETEK:


Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Demokratikus Koalíció Orbán Viktor ellen a hatvanpusztai kastély miatt, ugyanis a miniszterelnök az ingatlant, mintha sajátjaként használná. Egy korábbi magas rangú kormányhivatalnok szerint Orbán Viktor már nemcsak hosszú hétvégéket tölt a családjával a 13 hektáros hatvanpusztai birtokon.
Rendszeresen ott fogad kormánytagokat, fideszes politikusokat, illetve üzletembereket – írja számolt be az angol nyelvű hírportál a VSquare. A VSquare forrása szerint a miniszterelnök azt követően helyezte át a találkozókat a felcsúti otthonából a néhány kilométerre található, egykori Habsburg-birtokra, hogy nyáron befejeződött az épületegyüttes és a körülötte található birtok felújítása. A 19. században József nádor által létrehozott birtok rekonstrukciója becslések szerint 30 millió euróba (kb. 11,5 milliárd forintba) kerülhetett, a bejegyzett tulajdonosa pedig Orbán Győző, a kormányfő apja. Erre a hírre lépett a Demokratikus Koalíció:
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek az Országgyűlés Mentelmi Bizottságában Orbán Viktor ellen. Szerintük ugyanis a miniszterelnök vagyonbevallásában nem szerepel a hatvanpusztai kastély. Márpedig Orbán Viktor nemcsak a családjával tölt el rendszeresen hosszabb időt Hatvanpusztán, hanem onnan irányítja korrupt rendszerét. Orbán Viktor hiába íratja strómanokra százmilliárdos vagyonát – köztük a saját családtagjaira vagy barátaira, mint Mészáros Lőrinc –, Magyarországon mindenki tudja, hogy a lopott vagyon valójában a miniszterelnöké. Forrás/Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal