MOST ROBBANT A HÍR! MÁR ŐK IS?! Tóth Gabiék után ITT az újabb magyar álom sztárpár válása!? Róluk senki nem gondolta volna: – EZ sokkolta az egész országot!



Már ők is?! Aggasztó előjelek… Tóth Gabi és Krausz Gábor válása derült égből villámcsapásként érte a haza sztárvilágot. Azóta sorra esnek ki a csontvázak a szekrényből, megcsalást emlegetnek. Tóth Gabiék után pedig Sebestyén Balázsék lehetnek a következők? Nagyon aggódnak most a rajongók, hiszen feltűnően sok időt tölt külön a sztárpár. Sebestyén Balázsék házassága hillámvölgybe került? Míg Viki a Sziget Fesztiválon bulizott, addig Balázs a Balaton csendjét élvezte szombat este. Bár azt teljesen normális, hogy hagyjuk, hogy kibontakozzon a párunk, és elmenjen szórakozni a barátaival, a Bors szerint az utóbbi időben ők nagyon eltávolodtak egymástól.
Mindketten aktívak a közösségi médiában, és most Balázst sem szólította külföldre a munkája. Viki mégis inkább a baráti társaságával tölt több időt. Utoljára egy ValMar koncerten látták közösen őket, akkor a gyerekekkel együtt buliztak, de ennek is egy hónapja már. Az ismert műsorvezető 2009 nyarán vette feleségül kedvesét, Viktóriát Röjtökmuzsajon, első gyermekük, Benett 2009 októberében, a második, Noel 2014 decemberében született. Bár Balázs egyáltalán nem tartozik azok közé, akik szívesen fecsegnek a magánéletükről Hogy mi történhetett? Arról egyelőre Sebestyénék nem beszélnek, hiszen a rádiós műsorvezető nagyon óvja a magánéletét. Keveset lehet tudni a házasságáról… Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal