Az ész megáll! Nem hiszed el, kit avattak VITÉZZÉ tegnap! - Fotók:



Bár sokan azt sem hiszik el, hogy manapság bárki vitézzé avathatnak, de hát újra dívik ez a szokás, és sokszor nagy meglepetéseket okoz. Ha nem tudtad volna, sok vitézi rend működik ma Magyarországon, s abból az egyik az 1956-os Vitézi Lovagrend. Nos, ennek a főkapitánya, Sass László a budapesti Szent Flórián templomban tegnapi nap vitézzé avatta Varga Viktort. Az énekes, dalszerzőt, médiaszemélyiséget, saját bevallása szerint polihisztort, celebet. Ő – személyesen ezt írta az eseményről: „Olyan megtiszteltetésben lett részem amit álmomban sem gondoltam volna. (…) Végig extatikus élményben volt részem, de mikor a »Hazámat szolgálom!« mondatot kiejtettem, valami igazán erős áhitat lett úrrá rajtam. Eddig is foglalkoztam a magyarsággal, a hagyományainkkal, a nemzeti érzésekkel és identitással, de mióta saját szeletem van a magyar földből méginkább érzem fontosságát, hiszen igazán összefonódtam vele.
Hatalmas megtiszteltetés, hogy a rend tagjai tudtom nélkül figyelemmel kisérték munkásságomat, és bizalmukkal megajándékoztak, tudtom nélkül.” Nagy út vezetett idáig, a Nemzeti Lovas Színház megkeresése, hogy írja meg a Fehérlófia musicalt, szerzett dalt a Trianon Múzeumnak, a Nemzeti Cirkusz Himnuszát is ő írta, újra énekelte a Himnuszt, a Hazám Hazán áriát, előadásokat tartott az Otp oktatási központ felkérésére középiskolásoknak, stb, stb…. No és mellette jó sok mindent megtudtunk magánéletéről, hisz celebkedésben is jeleskedett. Ja…. és ha már megkapta a “vitéz” címet, akkor profilján is átírta nevét, immár vitezvargaviktor néven kereshető az Instagramon – Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal