“A hatósági ár megszűnése után a cukor legalább 100 százalékkal drágul, a sertéscomb és a csirkemell kilónként 600 forinttal kerülhet többe. Az infláció 2-3 százalékkal emelkedhet.” – ITT VANNAK A RÉSZLETEK:



Lázasan számolnak a kereskedők és az agrárszakértők, mi várható az árstop megszüntetése után. Van, aki szerint 2–3 százalékkal meglöki az inflációt, mások még a hatósági áraknál is olcsóbb csirkemellet vizionálnak. Mitől ilyen bonyolult ez? Az árstop utáni világról kétféle verziót vázolt lapunknak Raskó György, az Antall-kormány agrárállamtikára, gyakorló mezőgazdasági nagyvállalkozó. Ha augusztus elsejétől megszűnik a néhány élelmiszerre (cukor, liszt, csirkemell, csirkefarhát, étolaj, sertéscomb, UHT tej, tojás, burgonya) bevezetett hatósági ár, akkor egyes termékeknek kilő az ára: – prognosztizálta lapunknak. Becslése szerint a liszt 30 százalékkal, a napraforgó-étolaj 30–40 százalékkal kerül majd többe. Ezek alapvető élelmiszerek, viszonylag nagy súllyal szerepelnek a fogyasztói kosárban, ezért úgy véli, az árstop megszüntetésétől egyszerre 2–3 százalékponttal megugorhat az infláció. Mégsem biztos, hogy így történik majd.
Raskó György emlékeztetett arra, hogy a lakosság felhalmozta a hatósági áras termékeket – cukorból, lisztből étolajból akár egyéves tartalékot is bevásárolt kedvezményes áron. Nagy valószínűséggel augusztus 1-jéig folytatódik ez a felhalmozás, azután pedig minimálisra, akár felére-harmadára is eshet az említett termékek forgalma. Ez nem jó a kereskedelemnek, amely amúgy is szenved a 10 százalék feletti forgalomcsökkenéstől. Az agrárközgazdász azt is megemlítette, hogy a láncok, boltok közötti óriási verseny miatt az árstop eltörlése után a magasabb árak nem szabadulnak azonnal a piacra, várhatóan a boltok egymást figyelve, több szakaszban emelgetik majd az árakat a megengedett szintre. Raskó György úgy véli, karácsony körül állnak be majd az árak, addig araszolgatnak majd egymást figyelve az üzletek. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal