Zalatnay Saroltát súlyos lovas baleset érte



Zalatnay Saroltának van egy lova, Manócska – 16 éve ő a gazdája. Zalatnay akkor a vágóhídról mentette ki, mindig nyugis ló volt, sosem volt izgága, nem fordult még elő, hogy bárkit ledobott volna a hátáról. De az is igaz, hogy most sem ez történt, azért mégis kellemetlen végkifejlete lett a dolognak. Manócska nem szívleli a szőrnyírást, így a tavaszi nyiratkozástól sem volt túl boldog.
A fodrászkodás után Zalatnay úgy gondolta, hogy megjáratja kicsit, ezért felült a hátára… Aztán Manócska nem manóhoz méltóan megrázta magát, az énekesnő pedig lecsúszott róla, rá egy bálára. Ez – mondjuk szerencse a szerencsétlenségben, mert rosszabbul is eshetett volna. Amikor felegyenesedett, már érezte, hogy valami nincs rendben. Amúgy is sokszor fáj a dereka, plusz ez az egész. Egy idő után lehetett érezni, hogy ez a sérülés nem csak kis pihenőt kíván, ezért orvoshoz kellett fordulni, aki aztán gyógyszert írt fel, és egy injekció kúrát – mindezt azért, hogy ne kelljen egyetlen fellépését sem lemondani.
Hétvégén volt egy fellépése, a nyugis számoknál üldögélt, csak akkor állt a színpadon, amikor a dal jellege nem engedte meg a henyélést. Mint mondta egykor – ő mai napig minden fellépésén élőben énekel… És a végén a Borsnak még hozzátette, hogy természetesen nyáron szívesen várják a tárnoki lovardában a kicsiket, akik ki akarják próbálni a lovaglás tudományát. Manócska is ott lesz. De félni nem kell tőle… Fotó: Blikk

AKTUÁLIS:

Főoldal