Ebben a percben érkezett! Nagyon nagy a baj! Gálvölgyi János mélyaltatásban van – a konkrét betegségét is közölték:



Délután már a művészhez közel eső források tudták a betegségét is – addig még a családdal is csak nagyon kevés konkrétumot közöltek. Családtagjai hiába hívták délelőtt a mentőket, azok nem érkeztek meg röpke 1 óra alatt, így a család saját kocsijukkal vitte kórházba, ahol azonnal intenzív osztályra vitték. “Meg tudom erősíteni. Ma délelőtt lett rosszul, nehezen vett levegőt, kihívtuk a mentőket.
Ők viszont az adatok felvétele után több mint egy órával sem érkeztek meg, ezért a lányomék vitték be autóval a kórházba – mondta elcsukló hangon a Blikknek Gálvölgyi Judit.” A mentőszolgálattól azt a tájékoztatást adták, hogy a mentésirányító a hívás alapján úgy ítélte meg, hogy a beteg nincs életveszélyben, de azért vizsgálatot indítanak. “Gyakorlatilag úgy hoztam át a városon, hogy mellettem ült az anyósülésen, s mi tartottuk két oldalról a nővéremmel vezetés közben, mert annyira rosszul érezte magát “- ezt lánya, Dóra mondta. Kezelőorvosai közben tüdőembóliát állapítottak meg nála. Néhány hete a Blikk TV Címlapsztori műsorában felvetődött a halál témája, és akkor beszélt is róla a művész, hogy sokszor elgondolkodik azon, mi lenne, ha vele történne valami. “Ez egy ilyen szakma, a show megy tovább.
Egy normális embernek számolnia kell azzal, ha egyszer elindul, egyszer be is végződik a dolog –Nem a haláltól fél az ember, hanem attól, hogy majd mint egy kúszónövényt, úgy kerülget a család, néha meglocsolnak, és ott vagy magatehetetlenül. Nem szeretném, hogy bekövetkezzen az, amikor úgy tesznek, hogy szeretjük a papát, de közben már azt gondolják: te jó isten! Az egy borzasztó helyzet ” Forrás: Blikk, 168 óra, Origo

AKTUÁLIS:

Főoldal