Most jött a felfoghatatlan hír! Tragikus hír érkezett Szíj Melindáról - a párja is megerősítette



Nagyon szomorú hír érkezett az énekesnőről: Egy ideje már nem lépett fel az énekesnő, most későbbi fellépéseit is lemondta. Egyelőre nem tudja, valaha áll-e még színpadra. 2018 óta viszonylag keveset lehet tudni a Megasztárban 2010-ben felbukkant Szíj Melindáról. Akkor azt jelentették be, hogy rosszindulatú daganatot találtak az egyszerű stílusáról közismertté vált énekesnő torkában.
„Hallgattunk az orvos szavára. Hálásak vagyunk a sorsnak és a doktornak” – mondta el akkor párja, Attila. Néhány hónapja ismét ijesztő hírt kaptak az énekes rajongói: Melinda több fellépését is lemondta. A Naphire.hu az énekesnő ismeretségi köréből úgy értesült, egyelőre lezártnak tekinti a karrierjét. Ezt a sztár párja is megerősítette. „Visszavonult. Bizonytalan ideig szünetelteti a fellépéseit” – közölte a lappal Attila. Hozzátette: a fellépéseit is lemondta.
Hozzá közeli körökből úgy értesültek, jó ideje az is megviseli, hogy a dalait nem játsszák, se rádióban, se televízióban. Pedig más jellegű műsorokban – ahogy a portál forrása fogalmazott – „cirkuszban” nem szeretne részt venni. „Rühelli, hogy a magánéletéről kellene beszélnie” – árulta el egy közeli ismerőse. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal