![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh8F49WfGy7my3TDqmMGE7WTjEufkyOznMfD_jGh0CGPsDfQpQkuwuqND4BovYdfX_z4sOGAX1UxChjd_uslkB2QYRulVjUZTgzP8-1YJLDtHSFexZ8bblYoQ9jPmN3vlE8kGyk3qnqTvo4LEz3zbEmsBBJFgXBVBG_YaEEFuiPTzcRRPhnqr71X22E/w640-h392/00000000000000000000000000000.jpg)
88 éves korában meghalt Tellér Gyula szociológus, miniszterelnöki megbízott, Orbán Viktor tanácsadója – írta Facebook-oldalán Balog Zoltán egykori miniszter, református püspök. Tellér Gyula tagja volt a rendszerváltás parlamentjének, az 1990-es országgyűlési választáson az SZDSZ országos listájáról szerzett mandátumot. Az 1994-es országgyűlési választáson már indult, és még ugyanebben az évben kilépett az SZDSZ-ből. 1995-ben a Magyar Polgári Demokraták Társaságának volt az egyik alapítója, illetve 1996-ban a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi tagja lett. 1996 és 1998 között az MTV Közalapítvány kuratóriumának Fidesz által delegált elnökségi tagja volt – írja a Magyar Nemzet. Az első Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Hivatal politikai elemző főosztályának volt a vezetője. 1999-ben a XX. Század Intézet tudományos igazgatójává nevezték ki. 2000 és 2005 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktatott.
A 2006-os országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP országos listájáról szerzett mandátumot. 2010 óta Orbán Viktor tanácsadója volt. Orbán Viktor ezzel a bejegyzéssel búcsúzott Tellér Gyulától a közösségi oldalán: „Elment a mesterünk és a barátunk. Két dolgot hagyott örökül: legyetek bátrak és hűségesek! Úgy legyen. Isten veled, Gyula bátyám!”
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgqiEk-aO5mvokdWa5torm8mcAxw97kPvaXZH-IegJVRyELn_6xIle1VaVyNr6EF47l9NRKA6r6dhTXBi3RXiNtjbupuzf3eIoPti4kkkD9et3F-zRKXMrTY8MYaGW6qZDdfJaL5WaiDhp_RERU-F4jYZmfaxnIZduuTj2efBjJUZ_41HkowrlBYwum/s16000/Screenshot_1.jpg)
Forrás