Ebben a percben jött a hír! Hatalmas fordulat! Galambos Lajos hivatalosan is szabad, kezdődhet az új élet!



Galambos Lajos hivatalosan is szabad, kezdődhet az új élet. Bár Galambos Lajos nem feltétlenül vágyott effajta szabadságra, mostantól hivatalosan is új élet kezdődik számára. A bíróság felbontotta Bogival kötött házasságát. Galambos Lajos és Boglárka jó darabig küzdöttek a házasságukért, hiszen mindkettejüknek fontos volt a család szentsége.
Igyekeztek kitartani egymás mellett jóban-rosszban, ahogyan azt 1998-ban megfogadták, de végül Lajcsi tavaly szeptemberben bejelentette, hogy külön utakon folytatják. Kapcsolatuk 2015 után a közműlopási ügy kirobbanásakor kezdett zátonyra futni és végül nem is bírta el a házaspárra nehezedő hatalmas terhet és nyomást. A Blikk megtudta, a bíróság a napokban kimondta válásukat. A lapnak egy olvasó azt is elárulta, hogy a felek között nem voltak vitás kérdések.
Hamar egyességre jutottak a hatalmas vagyon elosztásáról. Lajcsi gálánsan százmilliós vagyonrészt hagyott Boglárkának, akivel továbbra is jó kapcsolatot ápolnak, hiszen a három közös gyermekük egy életre összekötik őket. 

AKTUÁLIS:

Főoldal