Zalatnay: Én megérdemlem a Kossuth díjat, letettem annyit már az asztalra..



Zalatnay Sarolta sztárvendégként tért vissza tegnap este a képernyőre, ugyanis DR BRS-sel adott elő közösen egy produkciót a Sztárban Sztár leszek! élő adásában. A fellépésük előtt Gelencsér Timinek elárulta, mit is jelent számára az, hogy végre Kossuth-díj-jelölést kapott. Mint arról már írtunk korábban, tegnap este az ötödik élő show-val folytatódott a Sztárban Sztár leszek! műsora.
A nézők szavazatai alapján végül a negyedszer is veszélyzónába kerülő Molnár Sanyinak kellett búcsúznia a versenytől. Gelencsér Timi kivételesen a Dancing with the Stars után a tehetségkutatóban is felbukkant, ugyanis ezúttal ő készítette a háttérműsorhoz a tartalmakat, így DR BRS-sel és Zalatnay Saroltával is interjúzott. Utóbbi nemrég Kossuth-díj-jelölést kapott, ami miatt a műsorvezető is gratulált az énekesnőnek, majd megkérdezte, mit jelent ez számára. Mindent. December 14-én leszek 75, és az én generációmban már az összes kollégám megkapta. Én nem vagyok irigy, nem arról van szó, de letettem annyit a magyar zenéért 16 éves koromtól, hogy ezt megkaphatom.
Nagyon örülök neki - jelentette ki Zalatnay Cini. Mint megírtuk, a Nemzeti Kulturális Alap emberi erőforrások minisztere a számára fenntartott keretből júniusban 10 millió forinttal támogatta Zalatnay Saroltát, akkor „az életmű-koncertkörút megvalósítása” céljával. Zalatnay szeptemberben aláírta a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! elnevezésű petíciót is pedig néhány éve még azt nyilatkozta, utálja a politikát. A művésznő hosszú pályafutása alatt valóban távol tartotta magát a politikától, legalábbis nyíltan nem állt ki ügyek mellett. Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal