Nagyon szomorú hír jött Kovács Katiról



Kovács Kati is elkapta tavaly a koronavírust, amit – hála a négy oltásának – hamar leküzdött, s csak egyetlen napig érezte magát kicsit rosszul. Az utóhatását viszont máig tapasztalja: azóta sem érzi az ízeket és a szagokat. – Magam vagyok a bizonyíték arra, hogy a védőoltás hatásos. Egy napig voltak enyhe tüneteim, gyengélkedtem kicsit, és a tesztem is csak azon a napon volt pozitív – mesélte a Blikknek a Kossuth-díjas énekesnő, aki néhány nappal később már a színpadon szórakoztatta a közönségét.
– Akkor már negatív volt a tesztem, és nem is éreztem magam rosszul. Még akkor is gondolkodtam rajta, hogy elmenjek-e az esti fellépésre, de hatszáz ember várt rám, és én nem akartam őket cserben hagyni. Bár a torkom még nem volt az igazi, kicsit köhögtem is, a közönség utólag azt mondta, ezt észre sem lehetett venni. Azóta teljesen jól érzem magam, viszont a szagokat és az ízeket nem érzem. Ez elég kellemetlen, mert egyébként sem fordítok nagy figyelmet az étkezésre, és most még élvezni se tudom. Szakemberhez fordultam, aki megpróbálja visszahozni a szaglásomat és az ízlelésemet, bízom benne, hogy sikeres lesz a terápia.
Kicsit fáradékonyabb is vagyok, de ezt betudom annak, hogy tél van, és ilyenkor nem mozgok annyit, mint amire igényem lenne. Az énekesnő ugyanis mai napig aktív életet él. Ha éppen nincs annyi munkája, akkor is nyüzsög, programokat szervez, sportol, a szeretteivel tölti az időt, avagy járja az országot. - Blikk.hu

AKTUÁLIS:

Főoldal