Hivatalos! Összejött Gáspár Győző és Berki Mazsi? – Itt a bejelentés:



Gáspár Győző a közösségi oldalán árulta el a botrányos (?) igazságot. Szeretlek Berki Mazsi – írta az első fotóhoz Győzike. Berki Krisztián özvegye pedig nem fogta vissza magát, valamennyi képen a középső ujját mutogatja a kamerába. Berki Krisztián tavaly bekövetkezett, tragikusan hirtelen halála után pár héttel igazi közutálat zúdult az özvegyére, Berki Mazsira, mivel sokak szerint egyáltalán nem megfelelően gyászolta egykori férjét. A azóta állítólag újra megtalálta a szerelmet, de már nem igazán szeretne beszélni a magánéletéről – úgy tűnik, hogy megunta azt, hogy bármit is tesz, vagy mond, azt a legtöbben kiforgatják.
Persze még így is folyamatosan spekulálnak az emberek Berki Mazsi magánéletéről, titokzatos párjáról is folyamatosan jönnek állítólagos információk. Most viszont olyasmi történt, amire tényleg senki sem számított, ugyanis egy olyan ember “vallott nyilvánosan szerelmet” Berki Krisztián özvegyének, akiről sose hittük volna – főleg, mivel boldog házasságban él a szintén ismert feleségével. Gáspár Győző, azaz Győzike pár Insta Storyval dobta le Magyarországra az év eddigi legnagyobb bulvárbombáját, ugyanis kirakott több közös képet is Berki Mazsival, és azt írta a felvételekhez egy szívecske kíséretében, hogy „Szeretlek Berki Mazsi” – mondani sem kell, hogy ezzel hatalmas port kavart, mindenkit váratlanul ért a dolog.
Persze minden bizonnyal nem szerelemről van szó, nem jöttek össze titokban, hiszen Gáspár Győző már jó sok ideje együtt van Gáspár Beával, akivel ugyan megvoltak a maguk gondjaik, de mindig kitartottak egymás mellett – szóval jó eséllyel csupán azt akarta jelezni Győzike, hogy kedveli Berki Mazsit, aki a képeken amúgy beint a kamerának, vagyis az is könnyen lehet, hogy direkt viccelték meg az egészországot. Ám akár egy későbbi műsor beharangozója is lehet…. És erre van a nagyobb esély. Ám lehet, hogy nem kéne mindent a médiának alárendelni. Persze – ez csak magánvélemény….
Forrás

AKTUÁLIS:

Főoldal